Kispesti delegáció tárgyalt Vrbovecben
Az idei programokat értékelte és a 2014-re tervezett eseményekről egyeztetett a kispesti delegáció keddi villámlátogatásán a kerület horvát testvérvárosában.

A keddi egynapos villámlátogatás során Dr. Kiss Anna, Kispest jegyzője és Vladimir Bregović, Vrbovec polgármestere a sikeres nyári diákcsereprogram és az őszi testvérvárosi konferencia eredményeinek értékelését követően, megállapodott a 2014-ben tervezet közös testvérvárosi programokról.

Egyetértettek abban, hogy az évek óta jól működő nyári diákcsere program mellett szélesíteni kell a két település közötti együttműködést, például nyugdíjas szervezetek bevonásával. Ennek érdekében jövő tavasszal nyugdíjasok képviselői látogatnak Vrbovecbe. Megegyezés született arról is, hogy a gazdasági kapcsolatok élénkítése érdekében Kispest Vrboveccel és a többi testvérvárossal együtt pályázatot nyújt be az Európai Unióhoz egy befektetési konferencia és nemzetközi termékbemutató megrendezésére.
A delegáció tagjai a látogatás során megtekintették a Vrbovecben működő, több mint 1800 embernek munkát adó PIK húsüzemet is, amely a régió legfejeltebb ilyen jellegű üzeme, világviszonylatban is kiemelkedő robottechnikával rendelkezik.

























