Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Fejes Jánosnét köszöntötték
Dobostortával, virággal és a miniszterelnök emléklapjával köszöntötte a 90 éves Fejes Jánosnét ma délelőtt Tóthné Szabó Éva alpolgármester és Dr. Kiss Anna jegyző.
Fejes Jánosné 1923. november 23-én született Budapesten, a VIII. kerületben. Szüleivel 1927-ben költöztek Kispestre. Mária néni polgári lányiskolába járt, a mai Kispesti Ady Endre Általános Iskola elődjébe. A Magyar Királyi Posta Takarékpénztárnál helyezkedett el 1939-ben. 1954 és 1979 között az OTP-nél dolgozott, innen ment 1979-ben nyugdíjba, ám mellette még 1990-ig dolgozott. Két fia született, három unokája és három dédunokája van. Szabadidejében kertészkedik, bevásárol, piacra jár.
























