Iskolás úszóversennyel ünnepelt a 25 éves uszoda
Több mint 600 résztvevővel rendezte meg jubileumi úszóversenyét a Kispesti Uszoda szombaton. A Kós iskoláé lett a kupa. Sport- és uszodatörténeti kiállítás is színesítette az eseményt.
Tóth András igazgató köszöntőjében felidézte a 25 éves uszoda történetét, arról beszélt, hogy az elmúlt negyedszázad alatt több ezer kispesti gyermek tanult meg úszni a létesítményben, sokan naponta használják mozgásra, sportolásra, felfrissülésre. Elmondta, az uszoda a 25 év alatt fennállása alatt Kispest legfontosabb sportlétesítményévé vált, a jellegzetes épület is egyedi, összetéveszthetetlen.
Beszélt a változásokról: sok minden megújult az elmúlt években, kicserélték a gépház régi berendezéseit, korszerű, jól szigetelő ablakokat szereltek be, megújultak a lelátók és a rajtkövek, nyár óta pedig Magyarországon egyedülálló módon megújuló energiaforrásokat is használ az uszoda: napkollektorok segítik a medence fűtését, és a csatornába engedett szennyvíz hőjét is hasznosítják. Nyáron egy külső medence építését is elkezdhette tervezni a létesítmény, így a már bezárt Hattyú Strand után újra lehet „vízpartja” Kispestnek, ahol nemcsak úszni, hűsölni, vagy éppen pancsolni lehet, hanem napozni, strandröplabdázni és még sok más sportot űzni. Hozzátette: a megújulási folyamatot tükrözi az intézmény új logója is.
A reggeltől délutánig tartó rendezvényen megjelent Gajda Péter polgármester, Fenyvesi Dezső, aki tanácselnökként vezette a kerületet az uszoda létrejöttekor, Güttler Károly kétszeres olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszó, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Burány Sándor, György István és Földesi Gyula országgyűlési képviselők, Vinczek György és Ékes Gábor alpolgármesterek, Bogó Józsefné, Lazányi Ferenc és Mihály András önkormányzati képviselők
A jubileumi Kispest Kupa iskolák közötti úszóverseny a csapatok ünnepélyes bevonulásával kezdődött, a versenyszámok között rövid vízilabda és szinkronúszó bemutatót láthatott a versenyzőkből és szurkolókból álló több mint ezer fős közönség. Az úszóversenyen összesen több mint 600 alsó és felső tagozatos diák, pedagógus és szülő ugrott a medencébe a nap folyamán: az iskolák közötti versenyt végül a Kós iskola nyerte meg a második Pannónia és a harmadik Bolyai előtt. Az 1-2. osztályosok Ékes Gábortól, Földesi Gyulától és Gergely Istvántól, a 3-4. osztályosok és a pedagógusok, illetve a szülők György Istvántól, Güttler Károlytól és Mihály Andrástól vehették át az érmeket. A felső tagozatos úszóknak Gajda Péter, Burány Sándor és Vinczek Görgy adta át a díjakat és érmeket. A díjátadón a polgármester is ajándékot kapott: az uszoda 25 éves fennállása alkalmából az uszoda támogatásáért és a Honvéd Utánpótlás Vízilabda Klub Sportegyesülettel való együttműködésért egy olimpiai bajnokok aláírásával ellátott vízilabdát vehetett át.
Az uszoda előterében kiállítás várta a vendégeket: sportolókat, politikusokat és szülőket. Három tabló a Kispesti Uszoda negyedszázados történetének pillanatait eleveníti fel fotókkal, újságcikkekkel, a Sportmúzeum jóvoltából látható Klebelsberg és a sport című kiállítás nyolc tablón mutatja be a ’20-as és ’30-as évek sportpolitikáját, a az olimpiai eredményeket, legjelentősebb létesítményeket, sporteseményeket.
Eredmények (pdf)
Végeredmény (pdf)

























