Kitüntették a rendvédelmi dolgozókat
Kovács Jácint Az év rendőre, Kégli Levente Az év tűzoltója, Horváth Zoltán Az év polgárőre kitüntető címet kapta a Városházán rendezett keddi ünnepségen. Jelen volt az eseményen Gajda Péter polgármester, két alpolgármester, Vinczek György és Ékes Gábor, négy önkormányzati képviselő, Lackner Csaba, Fekete László, Mihály András és Lázár Tamás közbiztonsági tanácsnok, dr. Kiss Anna jegyző, valamint Plánk Róbert rendőr ezredes, a kispesti rendőrkapitányság vezetője, Markos Zoltán tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettese, Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes, a Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Tordai László tűzoltó százados, a XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetője, Somodi Roland, a Dél-pesti Autóvadász és Polgárőr Egyesület elnöke és Pella László nyugalmazott rendőr dandártábornok, a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány elnöke.
Gajda Péter polgármester arról beszélt köszöntőjében, hogy ugyan nem az önkormányzat feladata a közbiztonság megteremtése, mégis segítenie kell azok munkáját, akik ezt megvalósítják. A 2006 óta indított programok is azt célozzák, hogy a kisestiek biztonságban érezzék magukat a kerületben. A közös munka most újabb állomásához érkezett: a Kispesti Rendészeti Központ létrehozásával az önkormányzat hatékonyan támogathatja a rendőrség, a tűzoltóság és a polgárőrség munkáját – hangsúlyozta a polgármester. Plánk Róbert rendőr ezredes, a kispesti rendőrkapitányság vezetője és Markos Zoltán tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettese szervezetük nevében köszöntötte a kitüntetetteket és köszönte meg az önkormányzat segítségét. Az elismeréseket Gajda Péter, dr. Kiss Anna és Lázár Tamás adta át.
Az év rendőre címet Kovács Jácint rendőr főtörzsőrmester kapta, kiemelkedő koordináló és reagáló képességgel végzett szolgálatirányító parancsnoki munkájáért, példamutató szakszerűséggel végzett egy évtizedes szolgálatáért.
Az év tűzoltója címet vehette át Kégli Levente tűzoltó törzszászlós a káresetek higgadt, gyors és precíz feladatmegoldását szolgáló kiemelkedő munkájáért, példaértékű szakmai elhivatottsággal végzett szerkezelői munkájáért.
Az év polgárőre lett Horváth Zoltán, a Kispesti Készenléti Polgárőrség elnöke, az általa alapított, hatékonyan működő polgárőr egyesület létrehozásáért, a kispestiek nyugalmát szolgáló egy évtizedes tevékenységéért.
Elismerő oklevelet kaptak a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitánysága kiemelkedő munkát végző munkatársai – Andrási Ferencné rendőrségi közalkalmazott, Börcsök Gáborné százados, Hanó Gergely őrnagy, Katona Andrea hadnagy, Kocsis Tibor főtörzsőrmester, Oláhné Máthé Éva őrnagy, Székely-Szilágyi Botond főtörzsőrmester, Vass Józsefné főtörzsőrmester és Vincze Krisztina alezredes –, a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez tartozó XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság kiváló munkát végző munkatársai – Füle Attila főtörzsőrmester, Horváth Balázs zászlós, Sándor Barna zászlós és Szücs Dóra zászlós –, valamint a lakosság biztonságát szolgáló, a rendőrség és az önkormányzat tevékenységét támogató önzetlen polgárőri munkájuk elismeréseként Balogh Levente és Nagy Éva polgárőrök.
A Kispest Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriuma külön elismerésben részesítette a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség törzsállományának kiemelkedő munkát végző munkatársait, Handbauer Péter alezredes, tűzoltási felügyelőt, Szkonitczky Gergely hadnagy, iparbiztonsági felügyelőt, Tábory–Kovács Henrietta őrnagy, hatósági osztályvezetőtés Tóth József őrnagy, polgári védelmi felügyelőt, akik Gajda Pétertől és Pella Lászlótól vehették át az okleveleket.
Az ünnepségen a Kispesti Művészeti iskola tanára, a népművészet mestere, Széles András citeraművész és tanítványai adtak ízelítőt a magyar népzenéből.