Kortárs remekművek Kispesten
A dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium kortárs képzőművészeti gyűjteményéből válogat a Nagy Balogh János Kiállítóterem csütörtökön nyílt új tárlata.
Kispesten egy szűk keresztmetszete látható a dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium több száz alkotásából álló gyűjteményének. Aknay János, Balogh László, Bereznai Péter, Dréher János, ef Zámbó István, fe Lugossy László, György Csaba Borgó, Joláthy Attila, Kéri Mihály, Korniss Dezső, Krizbai Sándor, Lakatos Pál Sándor, Nagy Árpád Pika, Nem’s Judit, Puha Ferenc, Somogyi György, Szemadám György, Szurcsik József, Ujházi Péter, Varga-Welter Júlia, Vince Ottó és Wrobel-Jandó Péter 26 művét március 29-ig láthatja a közönség.
Vinczek György köszöntőjében Márai Sándor Füveskönyvből idézett: „Mint a máglyán, úgy kell égni. Mint aki tudja, hogy valamiért égetik el, s nem tehet, nem is akar tenni semmit ez ellen. Nem elég megismerni az igazságot, nem elég megszövegezni, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette, elégni, az élet anyagát, a test szövetét is odadobni a lángoknak, melyek egyszerre perzselnek kívülről és belülről. Ezt a máglyát, melyre végül is oda kell állni minden embernek, aki az igazat akarja, ketten rakják: a hóhér és az áldozat. Nem lehet a végén megegyezni. Minden gyakorlat, tapasztalás, óvatosság hiábavaló. Nem segít semmi, a végén el kell égni, ha azt akarod, hogy valami megmaradjon abból, ami életed értelme volt.”
A kiállítást megnyitó Sziráki György igazgató a dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium kortárs képzőművészeti gyűjteményének történetéről mesélt a közönségnek. A kollekciót 1995-ben hozta létre az akkori igazgató, Zsuffa Istvánné és Somogyi György képzőművész, az iskola rajztanára. Zsuffa Istvánné és férje, illetve testvére, Szőllőssy-Nagy András saját képzőművészeti gyűjteményének egy része alapozta meg a gyűjteményt, másik pillérét a Patak csoport, valamint az Insula képzőművészeti csoport művei alkották.
Az igazgatótól megtudtuk, hogy az országban egyedülállónak számító gyűjtemény létrehozását az a cél vezérelte, hogy az 1969-ben épített típusgimnázium különleges legyen. Jelenleg már több mint 250 alkotásból áll a kollekció, az adományozó művészeken múlik, hogy mit kap az iskola. Az igazgató különösen fontosnak nevezte, hogy az ide járó gyerekek műalkotások között nőnek föl.
























