Megújulhat az Arany Óvoda
Európai uniós támogatásból bővülhet és újulhat meg az Arany Óvoda. Az önkormányzat pályázatot nyújt be a munkák finanszírozására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Legfeljebb 200 millió forint támogatás nyerhető el, a szükséges 10 milliós pályázati önrészt a márciusi ülésen szavazta meg a képviselő-testület.
Gajda Péter polgármester a kispest.hu-nak elmondta, a döntés azért fontos, mert 2014-től az önkormányzatnak kötelező lesz óvodai elhelyezést biztosítania a három évnél idősebb kisgyerekeknek, ezért az uniós pályázat jókor jött, hiszen lehetővé teszi a kerületi óvodai férőhelyek számának bővítését. Megtudtuk, hogy azért esett az Arany Óvodára a választás, mert az intézményben jelenleg 119 kisgyerek gondozását látják el, az épület adottságai itt indokolják leginkább a fejlesztést. Pályázati siker esetén, az elnyert támogatásnak megfelelően legalább egy, de legfeljebb három csoportszobával bővülhet az óvoda.
























