HÍREK  2016. február 24.      1,208
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Elrajtolt az idei első félév a Szenior Akadémián

Csaknem 150 regisztrált hallgatóval kedden megkezdődött az idei tanév első féléve a kispesti Szenior Akadémián a Városháza dísztermében. A kerületi önkormányzat és a Zsigmond Király Főiskola közös ingyenes tanulásra hívja, várja az ötven felettieket immár harmadik esztendeje.

Elrajtolt az idei első félév a Szenior Akadémián
A képre kattintva galéria nyílik. (7 kép)

A tanévet ez alkalommal is Gajda Péter polgármester nyitotta meg, aki most is elmondta: évek óta óriási érdeklődés mellett indul a Szenior Akadémia, ez a harmadik legnépszerűbb, leglátogatottabb az országban. Az előadások egyre jobban igazodnak a résztvevők igényeihez, hiszen minden évben egyfajta közvélemény-kutatás előzi meg a tananyag összeállítást. Az önkormányzatnak fontos, hogy a kerületben élő idősebb korosztály is folyamatosan tanuljon, korszerűsítse meglévő ismereteit, ezért is indulnak minden évben számítógép-kezelői és nyelvtanfolyamok is. De ennél talán még az is fontosabb, hogy az itt lévők közösségben vannak, tartalmas elfoglaltságot találnak – tette hozzá. 

A programok főszervezője és egyes foglalkozások előadója, a főiskola tanára, Jászberényi József újdonságként elmondta, hogy mostantól az elméleti „órák” mellett gyakorlati tanfolyamok indítását is tervezik.