Megtartották a tavaszi Civil Fórumot
A civileket érintő jogszabályi változások, az önkormányzat elmúlt fél évének fontosabb eredményei és az idei tervek, valamint az örmény önkormányzat bemutatkozása szerepelt a keddi Civil Fórum napirendjén a Tudásházban. Vinczek György, Kertész Csaba és Rátkay Andrea alpolgármesterek, valamint Teknős Ferenc és Bogó Józsefné önkormányzati képviselők is részt vettek a rendezvényen.
Elsőként Ábelné dr. Juhász Mária ügyvéd adott tájékoztatást a civilszervezeteket érintő jogszabályi változásokról. Elmondta, a létesítő okiratot 2017. március 15-ig összhangba kell hozni a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseivel. Beszélt azokról a kötelező tartalmi elemekről is, amelyeknek szerepelniük kell a változásbejegyzési kérelemben.
Az előző, tavaly októberi Civil Fórum óta eltelt időszak fontosabb beruházásait Vinczek György alpolgármester ismertette a megjelentekkel. A Bolyai iskolában a tornaterem, a tantermek, valamint szociális helyiségek világítása is teljes egészében megújult, a régi, energiafaló világítótesteket korszerűre, energiatakarékosra és környezetbarátra cseréltette az önkormányzat. A világításkorszerűsítési program az óvodákkal folytatódik.
Beszélt arról, hogy átadták a Kispesti Arany Óvoda új épületszárnyát, így újabb hetvenöt kisgyereket tud fogadni a felújított, és kibővített intézmény. Elkészült az Erkel iskola tornatermének szigetelése is, ezzel lezárult a 2013-ban elkezdett beruházás utolsó üteme. A teljes felújítás után közösségi résszel és egy lakással gyarapodott a Családok Átmeneti Otthona a Nagysándor utca 44. alatti önkormányzati ingatlanon. A lakásokat az önkormányzat a Szociális Építőtábor Egyesülettel közösen, a Norvég Civil Alap támogatásával az országban is egyedülálló módon, egy adósságcsökkentő bérlakás-felújítási program keretében újította föl. A telken található további négy lakás felújítása is szerepel a jövő tervei között.
Elmondta, hogy a vezetők folyamatosan látogatják a kerület oktatási-nevelési és szociális intézményeit, hogy tájékozódjanak a legfontosabb feladatokról és tennivalókról, az épületek műszaki állapotáról, felszereltségéről. A kisebb problémákat a lehető leghamarabb megpróbálják orvosolni, míg a nagyobb javításokhoz, felújításokhoz külső forrásokat, uniós pályázati lehetőségeket is keres az önkormányzat. Nemrég fejeződött be a Hársfa Óvoda tetőszigetelésének javítása, a Zrínyi utcai óvodában is folyamatban vagy egy felújítás. A kerületi intézmények jelentős része épületgépészetileg és szerkezetileg is elöregedett, ezért a nagyobb esők sokszor okoznak problémát. Az önkormányzat forrásai nem minden esetben elegendőek egye-egy intézmény átfogó korszerűsítéséhez. A több mint 40 épületből álló, több tízezer négyzetméternyi nagyságú intézményhálózat felújításához több mint 1 milliárd forintra lenne szükség. Ekkora összeg azonban jelenleg nem áll rendelkezésre, az önkormányzat fontossági sorrendben végezteti el a legszükségesebb munkákat saját költségvetéséből, ugyanakkor keresi a lehetőségét annak, hogy külső forrásból biztosítsa az átfogó, minden intézményre kiterjedő felújítási munkák fedezetét.
Vinczek György beszélt az előkészítés alatt álló pályázatokról: a Mese-Vár óvoda egy csoportszobás bővítése minisztériumi óvodabővítés pályázattal, a Hársfa vagy a Mézeskalács óvoda felújítása uniós forrásból, a Vass iskola energetikai felújítása és napelemes rendszer kialakítása (KEHOP pályázat), szociális városrehabilitáció uniós támogatással az Élmunkás lakótelepen vagy az Attila utcában, illetve a kerékpárút-hálózat bővítésére is uniós forrásból.
Említette a kisebb parkok felújítására indított mintaprojektet, amelynek keretében megkezdődhet a lakótelepi szalag- és pontházak közötti régi játszóterek, pihenőparkok felújítása. Elmondta, jól halad a Berzsenyi utcai gyermekorvosi rendelő korszerűsítésének, modernizálásának előkészítése is, így a munka szintén megkezdődhet az idén.
A fórum végén a Kispesti Örmény Nemzetiségi Önkormányzatot mutatta be Diramerján Artin elnök a civileknek. Arról beszélt, mennyire fontos, hogy élő kapcsolat legyen a civilekkel, hiszen az önkormányzat is a legtöbb civilszervezethez hasonlóan főleg kulturális tevékenységet végez. Legközelebb az örmény népirtás gyásznapján, április 19-én nyílik vándorkiállítás a KMO-ban. Két könyv – az egyedi Musza Dagh negyven napja és az örmény öltözékek a 19. században – kiadásában vettek rész a kispesti örmények. Elmondta azt is, hogy Jereván egyik legzöldebb kerületével örmény testvérvárosi kapcsolat létrehozásán dolgoznak.

























