Önkéntesek takarították a kiserdőt
Idén is csatlakozott az önkormányzat a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. Az önkéntesek a kiserdőben szedték össze az illegális hulladékot csütörtökön. Pénteken Wekerletelepen folytatódik a tisztasági kezdeményezés. A TeSzedd! akció főként a diákoknak, a fiataloknak, valamint a vállalatoknak, cégeknek, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és családoknak szól, célja a közösségépítés, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, azért, hogy a következő generációk számára is megmaradjon az élhető környezet.
Hasonlóan a tavalyi akcióhoz ezúttal is a Vak Bottyán utca mentén húzódó kiserdőnek a Szabó Ervin és Víztorony utca közötti, illetve a Lehel és Jósika utca közötti szakaszait tisztította mintegy 100 önkéntes, többségében a Károlyi gimnázium diákjai, tanárai, civilek, a Zöldprogram Iroda munkatársai, valamint Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterek, illetve Bogó Józsefné, Lackner Csaba, Fekete László, Teknős Ferenc és ferennczi István önkormányzati képviselők, Balogh Elek, a Kispesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Balogh Csilla alelnök. Kesztyűkről és szerszámokról a KÖZPARK kft., a zsákokról és a hulladék elszállításáról a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) gondoskodott.
Mint a Környezetvédelmi Bizottság elnökétől megtudtuk, Kispesten ez a terület a leginkább szennyezett illegálisan elhelyezett hulladékkal, ezért is választja a takarítását minden TeSzedd akció során az önkormányzat. Bogó Józsefné elmondta, nagyon sokba, évente több tízmillió forintba kerül az önkormányzatnak az illegális hulladék összegyűjtése és elszállítása. Ugyanakkor egyre kevesebb háztartási szemétnek kellene lennie a házi szelektív gyűjtés miatt, mégis – megmagyarázhatatlanul – egyre több a szemét a közterületeken.
























