HÍREK  2016. október 12.      1,286
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Levél a gazdasági miniszternek

„Bízom benne, hogy Varga Mihály miniszter úr gondol majd a kispestiekre is” – írta levelében Kispest polgármestere a gazdasági miniszternek címezve, annak kapcsán, hogy egy III. kerületi piac fejlesztését 3,5 milliárd forinttal támogatja a kormány.

kossuth-teri-piac

„A napokban értesültem arról az örömteli hírről, hogy a kormány három és félmilliárd forinttal támogatja a főváros III. kerületében található Heltai Jenő téri piac fejlesztését. Örülök az ország sikereinek és örülök annak is, ha más kerület is gyarapszik ezáltal. Erre hivatkozva tisztelettel kérem, hogy terjessze a kormány elé Kispest Önkormányzatának 2 milliárd forintos, a kispesti Kossuth téri piac felújítását célzó támogatási kérelmét. A kispesti Kossuth téri piac Dél-Pest egyik legjelentősebb piaca, ahová, köszönhetően jó közlekedési adottságainak, több ezren járnak rendszeresen vásárolni a környező kerületből is. Sajnálatos módon azonban a piac épületei és infrastrukturális hátterük elöregedettek az elmúlt évtizedekben, javításuk, korszerűsítésük pedig a kerület egy éves költségvetésének mintegy húsz százalékát emésztené fel, amit önkormányzatunk nem tud önerőből kigazdálkodni. Bízom benne, hogy Varga Mihály miniszter úr gondol majd a kispestiekre is. Sok egyéb fejlesztési elképzelésünk is van, amihez várjuk a kormány támogatását” – áll abban a levélben, amelyet Gajda Péter polgármester küldött a nemzetgazdasági miniszternek.