HÍREK  2016. november 17.      1,841
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Puskás Öcsire emlékeztek

Halálának 10. évfordulóján a róla elnevezett általános iskolában emlékeztek Puskás Ferencre, Kispest Díszpolgárára, az Aranycsapat legendás kapitányára.

Puskás Öcsire emlékeztek
A képre kattintva galéria nyílik. (23 kép)

Az Országgyűlés alelnöke, Dr. Hiller István a megjelentekhez és főképp a diákokhoz intézte szavait köszöntőjében. Arról beszélt, hogy amikor Puskás gyerekként iskolába járt Kispesten, még senki nem gondolt arra, hogy a legismertebb magyar lesz belőle. Tehetsége, képessége – amely megvan nemzetünkben – emelte őt magasra, példaképpé. Kispest országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, tisztelni, ápolni kell emlékét, mert mindig lesznek fiatalok, akiknek el kell mesélni, hogy milyen példák állhatnak előttük, mert példaképek kellenek. Akkor leszünk a leghűségesebbek Puskás emlékéhez, ha a világhírű sportolót összekötjük a mai fiatalokkal, példaképként.

Szurgent Lajos, a Budapesti Honvéd egykori játékosa személyes emlékeit osztotta meg a hallgatósággal, mint mondta olyan embert ismert meg Öcsiben, akit a szívébe zárt.

A Magyar Labdarúgó Szövetséget képviselő Dunai Antal azt mondta, szerencsés, mert ismerhette Puskást, és kisgyermekként játszani is láthatta. Szenzációs ember, nagyszerű játékos volt – fogalmazott.

Az ország egyetlen Puskás Ferenc nevét viselő általános iskolájának igazgatója azt mondta, hűek ahhoz az eszméhez, amelyet Puskás és társai képviseltek, ennek több módon is jelét adják: az iskola Ady Endre úti falán kép idézi fel Puskás és Bozsik emlékét, Puskás nevével sok jó hírét vihették az iskolának és Kispestnek. Beszéde végén Bihari Péter hangsúlyozta, továbbra is fontos feladatuk, hogy megtalálják a tehetségeket sportban vagy másban, és segítsék őket ráállítani a helyes útra.

Az ünnepség végén koszorút helyezett el Puskás szobra előtt Hiller István, majd az önkormányzat képviseletében Gajda Péter polgármester és Vinczek György alpolgármester. Gács Pál, Szurgent Lajos és Kaszás Kálmán a Budapesti Honvéd FC, Fenyvesi Dezső a Puskás Alapítvány nevében hajtott fejet a legendás labdarúgó szobra előtt. Piroska János és dr. Várhelyi István a Honvéd Baráti Kör, Dunai Antal az MLSZ nevében koszorúzott, végül Bihari Péter és az iskola egyik diákja helyezte el az emlékezés virágait a névadó szobránál.

A mai emlékezés a Szegfű utcai iskolánál zárult. Vinczek György alpolgármester hajtott fejet a két barát, Puskás Ferenc és Bozsik József emléktáblája előtt. A magyar labdarúgás történetének e két óriása, ennek az iskolának a padjait koptatta gyerekként.