HÍREK  2017. január 25.      1,573
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szülői értekezlet leendő elsősök szüleinek

A kispesti általános iskolák igazgatóinak jelenlétével rendhagyó szülői értekezletet tartottak a Külső-pesti Tankerület vezetői, szakemberei a leendő első osztályos kisgyerekek szüleinek a Károlyi gimnáziumban. Várhatóan szeptemberben 520-540 kisgyerek kezdi majd a 2017/2018-as tanévet. Az idei beiratkozás a tervek szerint április végén lesz.

Szülői értekezlet leendő elsősök szüleinek
A képre kattintva galéria nyílik. (11 kép)

Bak Ferenc, a Külső-pesti Tankerület vezetője nyitóbeszédében utalt arra, hogy a tervek szerint szeretnének hagyományt teremteni azzal, hogy ilyentájt összehívják azokat a szülőket, akik abban az évben iskolázzák be hatodik életévüket az év augusztus 31-ig betöltő iskolaköteles gyerekeiket. Bár a januári időpont még korainak látszik, de így lesz lehetőség a családoknak alaposan felkészülni az iskolaválasztásra.

 

Nem csak azért rendhagyó ez a szülői értekezlet, mert Kispesten ennek még nincsenek hagyományai, hanem azért is, mert ez a tanév lesz az első az iskolák államosítása után, amikor már nem vegyes rendszerben működteti az intézményeket az állam és az önkormányzat – mondta Gajda Péter polgármester, aki hangsúlyozta, Kispest önkormányzata nem értett egyet a teljes államosítással, amelynek testületi állásfoglalásában hangot is adott. Az önkormányzatnak azonban ebben a témában mozgástere nincs, ezért a kispesti gyerekek érdekében továbbra is egyet tehet, együttműködik az állami képviselettel, és arra törekszik, hogy zökkenőmentes legyen az átállás, és az oktató-nevelő munka az intézményekben. A polgármester ez alkalommal is hangsúlyozta, a közös cél érdekében, az adódó problémák mielőbbi megoldásáért folyamatosan tárgyalnak, egyeztetnek a tankerület vezetőjével, szakembereivel. A legjobb példa az állandó együttműködésre az Erkel iskolában jelentkező év eleji fűtésprobléma volt, amelynek megoldásában a két fél nem mutogatott egymásra, hanem a mielőbbi megoldásra törekedtek.

 

Gajda Péter arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy maradtak még feladatok, szolgáltatások az önkormányzatnál. Továbbra is az önkormányzat feladata a közétkeztetés, amelyben a befizetés elektronikussá tételét tervezik hamarosan. Ezen kívül továbbra is biztosítja az önkormányzat az évek óta megszokott ingyen füzetcsomagokat, a nyári ingyenes napközis tábori foglalkoztatást, az osztálykirándulások kerületi támogatását, a pedagógusokat érintő önkormányzati elismerési rendszert, illetve a rászoruló családok beiskolázási támogatását, amelyre tavaly 200 kisgyerek esetében csaknem kétmillió forintot öltött az önkormányzat. Zárszavában a polgármester elmondta azt is, hogy jelenleg kidolgozásra, a kerületi költségvetés elfogadására vár az az intézménytámogatási rendszer, amelynek keretében az iskolák működését segíti az önkormányzat a továbbiakban.

 

Szöllősiné Vári Zsuzsanna, az iskolaérettség kritériumairól tartott rövid ismertetőt a jelenlévő szülőknek.

 

A beiskolázás jogi szabályit Bak Ferenc ismertette röviden. Előadásában néhány fontos fogalmat tisztázott a tankerületi vezető. Ábrákkal magyarázta el a tanév és a nevelési év közti különbséget, a tankötelezettség kritériumait, a beiratkozás legfontosabb szabályait. Kérdésekre válaszolva felhívta a szülők figyelmét az állandó lakóhely és az ideiglenes tartózkodási hely beiskolázást érintő fontosságára, a körzetes és a választott intézmények felvételi kötelezettsége között, valamint arra, hogy beiratkozni csak személyesen, a szülők jelenlétében lehet.