HÍREK  2017. szeptember 19.      1,234
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szüreti mulatságot tartottak a nyugdíjasok

A kilencedik szüreti mulatságot rendezte nyugdíjasainak a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat a Lila Akác Idősek Klubjában. Az idősklubok és a nyugdíjas civilszervezetek tagjai közül mintegy nyolcvanan vettek részt a rendezvényen, két alpolgármester, Vinczek György, Kertész Csaba, valamint Huszár Erzsébet idősügyi tanácsos is jelen volt a vendégek között.

Szüreti mulatságot tartottak a nyugdíjasok
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

A közelgő idősek világnapja (október 1.) kapcsán Vinczek György alpolgármester arról beszélt köszöntőjében, hogy nem csak ezt az egy napot ünnepli az önkormányzat, hanem a hétköznapokon is ugyanilyen figyelemmel fordul feléjük, mint az ünnepen. Példaként említette a Segítő Kéz színvonalas szolgáltatásait, a Szenior Akadémia ugyancsak ma délután indult újabb kurzusát, az 50 vagy több éve együtt élő házaspárok csütörtöki köszöntését és az idősek számára indított tanfolyamokat is. Jó egészséget kívánt a jelenlévőknek és arra kérte a klubok megjelent tagjait, hogy a jövőben is bátran tegyenek javaslatokat újabb programokra.

Balázs Piroska intézményvezető bejelentette, hogy tovább bővült az intézmény gondozási palettája: a nappali ellátásban részesülők betegség esetén vasárnap és az ünnepek alatt is igénybe vehetik a házi segítségnyújtást. Elmondta, október 11-re buszos kirándulást terveznek, novemberben prevenciós egészségnapot tartanak, és az érintettek számára alzheimer-parkinson klubot indítanak.

A bált és a jó hangulatot Littvai Gyula tangóharmonikás indította, majd a Segítő Kéz zenei dalkör adott elő szüreti dalokat. A bográcsgulyásról ezúttal is a Pensio Kft. gondoskodott.