HÍREK  2017. november 16.      1,512
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Összeült a szociális kerekasztal

Törvényi kötelezettségének is eleget tett a kispesti önkormányzat, amikor összehívta a kerületi szociális kerekasztal tagjait, de az elmúlt időszak helyi és társadalmi változásai is indokolttá teszik a társadalmi párbeszédet – mondta Vinczek György szociális ügyeket felügyelő alpolgármester a Városháza dísztermében tartott összejövetelen szerda este.

Összeült a szociális kerekasztal
A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Tavaly novemberben ülésezett így utoljára a szociális kerekasztal, amelynek tagjai a Városháza irodáinak vezetői, illetve szakemberei, a kerületben működő civil, karitatív és érdekvédelmi szervezetek, valamint a helyi egyházak képviselői, de meghívást kaptak a szociális ellátáshoz kapcsolódó egészségügyi intézmények is. A kerekasztal mellett ülők azon kívül, hogy bemutatják tevékenységüket, javaslatokat is tehetnek, kezdeményezhetnek saját területükre vonatkozó helyi rendeletmódosításokat, illetve megvalósításra érdemes szociális programokat – válaszolta kérdésünkre az alpolgármester, aki a tanácskozás elején röviden összefoglalta az elmúlt időszak legfontosabb változásait. Vinczek György tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a szociális ágazatnak és az érintetteknek nem tett jót az elmúlt időszak központosítása, azaz, hogy a feladatok egy részét átvette az állam, illetve az ügyek egy részének intézése átkerült a kormányhivatalhoz. Vinczek György meggyőződése, hogy a szociális ágazat egységes és önkormányzati kezelését vissza kellene állítani, mert a helyi civil, egyházi és karitatív szervezetekkel együttműködve közösen hatékonyabb munkát tudnának végezni. Az alpolgármester statisztikai adatokat sorolva elmondta azt is, hogy a lakosság lassan, de folyamatosan csökken és öregszik a kerületben, az idősebbek hosszabb ideig élnek közöttünk, ez pedig hamarosan ellátási nehézségeket is okozhat majd, amire már előre fel kell készüli. Jelenleg a 16 ezer nyugdíjasból 2500 a 80 év, illetve 360 a 90 év feletti Kispesten, akik nehéz körülmények között, szűkösen élnek. A társadalmi változások felsorolása közben említette az alpolgármester azt is, hogy rohamosan csökkent, 1500-ról 800-ra a kerületben állást keresők és a közmunkások száma. A szakemberek többsége már külföldön dolgozik, eltűntek a hazai munkaerőpiacról. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy ma már alig találni megfelelő munkaerőt a különböző feladatokra, és nem csak a fizikai munkahelyekre. Vinczek György új jelenségként beszélt a dolgozói szegénységről is, amely egyre jellemzőbb a kerületben is.

Varga Attila, önkormányzati képviselő, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke a bizottság munkájáról beszélt röviden, és arról, hogy 2014 óta a hét állandó tag mellett hétfős szakértői csapat segíti munkájukat, akik elsősorban olyan műhelymunkákat végeznek, amelyekkel segítik a bizottsági beszámolók, háttéranyagok előkészítését.

Ikladiné dr. Petres Veronika, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda vezetője megerősítette Vinczek György szavait, mert ma már Kispest lélekszáma nem éri el a hatvanezret. Az iroda munkájáról elmondta: évente 140 millió forintot fordítanak segélyezésre, hajléktalanellátásra és a gyermekétkezés támogatására, amely úgy tűnik elegendő, még a megváltozott társadalmi helyzetben is. Valamelyest csökkent ugyan az irodához segítségért forduló száma, ám ezek az esetek, krízishelyzetek súlyosabbak ma már.  Az irodavezető felhívta arra a jelenségre a jelenlévők figyelmét, hogy bár 100 kisgyerek kaphatna ingyen étkezést az iskolai szünidőben, mégis csupán alig néhányan veszik ezt igénybe, ennek okát ma még nem tudják pontosan.

A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat vezetője, Balázs Piroska az idősellátást befolyásoló nehézségekről beszélt. Dinamikusan fejlődik a nappali ellátás, és örvendetes, hogy már az ünnepnapokon is tudnak meleg ételt adni az igénylőknek, de sajnálatos, hogy az igen alacsony átlagnyugdíj miatt sokan nem tudják még ezt sem igénybe venni. Az intézményvezető javaslatot tett egy önkormányzati idősek otthonának létrehozására, amelyre az elkövetkező időszakban a lakosság idősödése miatt az ellátás zavartalan biztosítása érdekében égetően szükség lesz.

Nem fejeződött még be a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (korábban: Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ) kialakítása, bár a munka a napi nehézségek mellett gőzerővel és magas színvonalon zajlik – derült ki Vighné Vincze Erzsébet beszámolójából, aki elmondta, hogy a törvényi kötelezettségnek eleget téve zajló átalakítás új feladatok elé állította az intézményt. Nehézséget jelent és hosszú időt vesz igénybe az új munkatársak pályáztatása, valamint még nem tudják pontosan, hogy az oktatási intézményekben megszüntetett gyermekvédelmi felelősök helyére miként biztosítják majd 500 gyerekenként azt az egy szociális munkást, amelyet törvény ír elő. Szakmai munkájuk fejlesztésére a centrum vezetője egy olyan pályaorientációs központ létrehozására, pályaválasztási rendszer kidolgozására tett javaslatot, ahol fontos lenne a gyakorlati tevékenység, azaz a gyerekek élő kapcsolatba kerülhetnének a választott foglalkozással. De nagy hangsúlyt kapna a központ munkájában a tanulmányaikban valamilyen okokra (szellemi, fizikai) visszavezethető, akadályozott gyerekekkel való foglalkozás. Vighné Vincze Erzsébet álmai között szerepel még egy olyan szociális bérlakásokból (legalább hatvan) álló családi hotel, ahol öt éven át élhetnének 18-60 év közöttiek úgy, hogy ezalatt az idő alatt kötelező komplex szociális programokban vennének részt, előtakarékoskodnának, illetve aktívan közreműködnének, ki-ki szakmája, affinitása, hozzáértése szerint a ház fenntartásában.