HÍREK  2018. február 07.      524
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Új parkolók épülnek

Negyven parkolóhelyet épít az önkormányzat a Bartók Béla és a Vak Bottyán utca sarkánál, valamint a Csokonai és a Móricz Zsigmond utca találkozásánál. Február végére várható a befejezés.

A képre kattintva galéria nyílik. (8 kép)

Egy cég tizennégy millió forintot ajánlott fel parkolómegváltásra az önkormányzatnak, ebből az összegből épülnek az új parkolóhelyek. Próbálunk kulturált körülményeket biztosítani az autósoknak ezen a forgalmas és zsúfolt környéken, célunk, hogy többségében ingyenes parkolók legyenek Kispesten – mondta el lapunknak Kispest polgármestere, aki ma tekintette meg az építkezést a Bartók Béla és Vak Bottyán utca sarkánál. Gajda Péter hozzátette, megoldást kell találni arra is, hogy a szomszédos belső kerületekből kiszoruló autók ne zavarják a kispestiek nyugalmát. A polgármester arról is beszélt, hogy idén több mint 100 millió forintot fordít az önkormányzat a járdák és a kezelésében levő utak javítására, építésére.  

Az építkezéseket koordináló Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetőjétől megtudtuk, a KÖKI Terminálhoz közel eső helyszínen betonszegéllyel és zúzott kaviccsal, a Csokonai és a Móricz Zsigmond utca találkozásánál lévő részen aszfalttal, valamint a vízelvezetés biztosítása miatt gyephézagos térkővel burkolják a parkolót. Patek Gábor elmondta, a tervek szerint február végére befejeződik a beruházás, amellyel kapcsolatban a szakirodánál lehet érdeklődni a  347-4533-as telefonszámon vagy a varosgazd@kispest.hu e-mail címen.  


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum