HÍREK  2018. szeptember 22.      2,125
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ünnepelt a család- és gyermeksegítő intézmény

Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum.

Ünnepelt a család- és gyermeksegítő intézmény
A képre kattintva galéria nyílik. (20 kép)

A munkatársak kreativitását emelte ki köszöntőjében Vinczek György alpolgármester a péntek délutáni kerti ünnepségen a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (KSZSZC ) Táncsics utcai székhelyén. Mint mondta, már erre az ünnepségre is, amit csak lehet, maguk csináltak az intézmény dolgozói, saját készítésű ételekkel, italokkal várták a vendégeket, és ez a családias hangulat is jól mutatja, milyen emberi kapcsolatokra törekszik az intézmény a mindennapokban, és ez jellemző az egész eddigi 20 évére is.

Külön kiemelte, hogy a centrum egyik legfőbb feladatának tekinti az integrált ellátást, és azt, hogy együttműködjön mindenkivel annak érdekében, hogy a kispestieknek nyújtott ellátás a legmagasabb színvonalú legyen. Abban áll az intézmény ereje, hogy mindegyik munkatársa fontosnak érzi tevékenységét – hangsúlyozta, és azt kívánta, legyen sikerélményük, maradjon meg a jókedvük a jövőben is.

Vighné Vincze Erzsébet intézményvezető az intézményt jellemző tulajdonságokat, projekteket sorolta fel – mint mondta, tőle szokatlanul – statisztikai adatokkal is kiegészítve:

„Szabálykövető”: 8 törvény, 16 kormányrendelet, 2 helyi rendelet formálja a munkát, 1204 változásra kellett reagálniuk, tizenötször módosították az alapító okiratot, hatszor történt névváltoztatás (a mostanit megelőzően Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ volt), miközben ugyanazt csinálják.

„Gyarapodó”: Az első évben 388 ügyfelük volt, 20 év alatt 10813-an (megközelítőleg 2800 család) léptek kapcsolatba az intézménnyel. Hat munkatárssal indultak, jelenleg 72-en dolgoznak a KSZSZC-ben. Húsz éve 18 négyzetméteren kezdtek, ma négy telephelyen, összesen 1820 négyzetméteren végzik munkájukat. A szakmai egységek száma kettőről ötre emelkedett, a szolgáltatások száma meghaladja a 30-at.

„Innovatív és együttműködő”: Négy muskétás foglalkoztatási paktum (XVIII.-XIX.-XX.-XXI.-XXIII. kerületek); Bűnmegelőzési Ifjúsági Prevenciós Iroda (rendőrség, KMO); K.I.A.B.Á.L. prevenciós társasjáték (rendőrség, KMO); Szociális foglalkoztató (önkormányzat, Főkefe); Forrásház (szociális és egészségügyi ellátás, foglalkoztatás – példa nélküli az országban!); Lakáskarbantartó brigád rászorulóknak (önkormányzat, Közpark); Élelmiszerbank (Kispesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, Közpark); Akarom program (Katolikus Karitász).

„Befogadó és együttműködő”: Humánsztráda – pszichiátriai betegek közösségi ellátása, Gyermek mentálhigiénés szakrendelés, Szülőklub, Tanoda és Zöldség Kommandó (wekerlei kezdeményezés).

„Költözködő”: A 20 év alatt 15 alkalommal történt költözés az intézmény életében.

„Családbarát”: Családi napok, Házi gyermekfelügyelet, Játszóház.

„Szakmai evolúció”: 2003-2008 között módszertani intézmény volt a KSZSZC, 9 konferenciát rendeztek.

„Pályázó”: 82 beadott és elnyert pályázat partnerként és önállóan, ebből 5 európai uniós, összesen 780 millió forintot nyertek.

„Gondoskodó, táboroztató”: 48 téli és nyári tábort tartottak Káptalanfüreden, Zomborban, Csillebércen és Zánkán.

„Állatmentő”: 34 kutyát, számtalan macskát, két papagájt, Lolát, a nyulat, Dömpit, a hörcsögöt és Bélát, a teknőst mentették meg.

A köszöntéseket követően köszönte meg az intézményvezető Vinczek György alpolgármesternek – aki 20 éve az intézmény indulásakor képviselő volt – a két évtizedes támogatást, majd Vighné Vincze Erzsébet és a szociális területet felügyelő alpolgármester együtt gyújtotta meg a születésnapi torta gyertyáját. Az alkalomból az intézmény munkatársa, Mester Gyöngyi e-betűs köszöntővel örvendeztette meg a megjelenteket, majd a KSZSZC életét bemutató kisfilmet tekinthették meg a vendégek. Az ünnepi rendezvényt a Pepita Playback Társulat improvizációs előadása zárta.

/Tudnivalók a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumról