HÍREK  2018. október 25.      1,201
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Felavatták a megújult Szivárvány óvodát

Önkormányzati forrásból, állami támogatással újult meg szinte teljesen a Petőfi utcai Szivárvány óvoda. Ma tartották az ünnepélyes átadót.

Felavatták a megújult Szivárvány óvodát
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

Három és fél hónap munkát követően október elsején egy szép óvoda várta a gyerekeket – mondta Kaszper Ágnes óvodavezető megköszönve mindazok segítségét és közreműködését, akiknek köszönhetően energiatakarékossá és virágossá vált az óvoda.

Kispest polgármestere arról beszélt, néhány éve közös törekvése volt a képviselő-testületnek, hogy évente 500 millió forintot fordít a nevelési intézmények átfogó felújítására, és ez idén is így történt. Külön öröm, hogy a Szivárvány óvoda korszerűsítéséhez külső forrást is sikerült igénybe venni, és így sikerült teljesen megújítani – fogalmazott Gajda Péter, külön megköszönve Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, fejlesztéspolitikai tanácsnok közreműködését az állami támogatás megszerzésében. Mint mondta, reméli, a jövőben is lesznek olyan felújítások, amelyekhez sikerül majd külső forrást is szerezni, így a következő években további korszerűsítéseket végezhet az önkormányzat a nevelési intézményekben.

Dódity Gabriella elmondta, szeretné, ha a kerület összes bölcsődéjét, óvodáját és iskoláját hasonló színvonalon sikerülne felújítani, mint a Szivárvány ovit. Azon dolgozom, hogy a jövőben valamennyi hasonló korszerűsítéshez sikerüljön kormányzati támogatást igénybe venni – tette hozzá.

A polgármester, a képviselő és az óvodavezető együtt vágták át az avatást jelképező szalagot, majd óvodások műsorával folytatódott az ünnepség.

Horváth Gyula, a beruházást koordináló Kispest Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, a felújítás egyik legfontosabb eleme napelemes rendszer kiépítése volt az épület tetején. Ezzel párhuzamosan világítást is korszerűsítették, és az összes nyílászárót háromrétegű műanyagra cserélték. Ezeken kívül 15 cm vastag hőszigetelést kapott a külső homlokzat, amelyet színesre festettek, újra szigetelték a tetőt és a lábazatot is. Számítások szerint az óvoda tetejére szerelt napelemekkel az intézmény fogyasztásának minimum 30 százalékát sikerül megtakarítani.

Kispest képviselő-testülete 2017 áprilisában döntött arról, hogy a Szivárvány óvoda energetikai fejlesztésével pályázik a Belügyminisztérium Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása című felhívására. Az elnyert 30 millió forintos támogatást a beruházás értékének több mint a felével, 36 millió forintnyi önrésszel egészítette ki az önkormányzat.