HÍREK  2019. március 22.      887
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Májusban indul a felújítás a Százszorszép óvodában

Május első hetében megkezdődik és szeptember közepéig tart majd a Százszorszép óvoda teljes belső felújítása.

Májusban indul a felújítás a Százszorszép óvodában
A képre kattintva galéria nyílik. (4 kép)

Már csak a falak színezése, valamint a lábazat festése van hátra és elkészül az óvoda homlokzatának szigetelése és felújítása, amelyre az önkormányzat csaknem 20 millió forintot költött. Ezután indulhat a kerület egyik legnagyobb, 200 millió forintos idei beruházása, amelynek során a 36 évvel ezelőtt épült óvoda belső tereinek teljes gépészeti és építészeti felújítása zajlik. Ennek nyomán egy szinte vadonatúj óvodába jöhetnek majd vissza a gyerekek, hiszen az elmúlt években itt már megújult a világítási rendszer és tavaly kicserélték az udvari régi árnyékolókat, valamint befedték a teraszokat is, így azokat már télen, nyáron használhatják a gyerekek – tudtuk meg Gajda Pétertől. A polgármester elmondta azt is, hogy idén még sor kerül a Gyöngykagyló óvoda átfogó felújítására is.

Hatalmas feladat előtt állnak az óvoda dolgozói, a gyerekek és a szülők, hiszen május elsején már megkezdődik két csoportszoba felújítása. Ez idő alatt a gyerekek a szomszédos csoportoknál „vendégeskednek” majd. Az igazán nagy felfordulás június elsejétől kezdődik és szeptember közepéig tart majd, akkor viszont a hat csoportban gondozott 127 gyereket már a Bóbita és a Hársfa óvodában helyezik el. Szerencsére a gyerekekkel együtt költöznek a dajkák és az óvodapedagógusok is, így talán nem lesz annyira nehéz ez az időszak az idegen környezetben – mondta lapunknak az intézmény vezetője. Szőke Évától megtudtuk azt is, hogy a Százszorszép óvodába szeptemberben érkező bölcsődések az óvoda felújításnak befejezéséig a bölcsődékben maradhatnak, így nem kell két helyre beszoktatni őket. Szőke Éva ezúttal is hangsúlyozta, nagy köszönet jár minden társintézmény vezetőjének és a szülőknek, mert rendkívül rugalmasan és segítőkészen álltak hozzá a felújítás lebonyolításához, így valóban könnyebben vészelik majd át a költözéssel járó nehézségeket.

A beruházást végző VAMŰSZ igazgatója, Kránitz Krisztián tájékoztatása szerint a teljes gépészeti megújuláson kívül, még kicserélik az óvodát övező kerítést is, amely kap egy lábazatot is. Ezen kívül mintegy 140 négyzetméter gumiszőnyeg is kerül a kerti játszószerek alá.