HÍREK  2020. június 19.      994
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Folyamatosan nyitnak a kispesti önkormányzati intézmények

A veszélyhelyzet feloldása után ugyan a kormány egészségügyi járványkészültséget rendelt el, de jelentősen lazultak a biztonsági szabályok, egyes korlátozásokat megszüntettek Kispesten is.

Gajda Péter polgármester tájékoztatása szerint a veszélyhelyzetet feloldották ugyan, de a veszély még nem múlt el, ezért is fontos, hogy néhány eddig érvényben lévő óvintézkedést, szabályt az elkövetkező időszakban is betartsunk. A Kispesti Operatív Törzs vezetője példaként a szájmaszkviselést, a gyakori kézmosást, kézfertőtlenítést és a távolságtartást említette a legfontosabbak között.

- Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez élet lassan visszaáll a régi kerékvágásába, minthogy a szülők folyamatosan térnek vissza munkahelyeikre, egyre kevesebben dolgoznak otthonról, így folyamatosan nő az igény a kerületi óvodai és bölcsődei ellátás iránt.

- Az önkormányzati napközis tábor nyitásáig, június 29-éig, a kerület alapfokú oktatási intézményei is ügyeletet biztosítanak az azt igénylőknek.

- A Kispesti Egészségügyi Intézetben június 15-től már többnyire minden rendelésre délelőtt és délután is be tudnak jelentkezni a betegek, és visszaköltözött a vérvételi labor is a központi épületbe. Megindultak az egyéb rendelések, például a gyógytorna, a fizikoterápia is. A betegeket továbbra is hőmérsékletmérés, kézfertőtlenítés után, csak maszkban engedik be az épületbe.

- Június 22-étől ismét nyitnak a kerületi művelődési intézmények, a KMO Művelődési Központ és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár. Június 29-étől megkezdődik az intézményekben a táboroztatás is.

- A Kispesti Uszoda csak részlegesen nyitotta meg kapuit június 15-én, de várhatóan július közepétől már itt is teljes nyitvatartással várják a kispestieket.

- Az önkormányzat két sporttelepén, a Tichy Lajos Sportcentrumban, illetve a Zoltán utcai Sporttelepen is folyamatosan várják a mozogni vágyókat.

- A kerületi játszóterek már több hete szabadon használhatóak, a Kispesti Vizes Játszótér június 22-én nyit, a vizes játékok az időjárástól függően működnek majd.

- Idén az önkormányzat Káptalanfüredi Táborában gyermektáboroztatás nem lesz, de a családokat továbbra is várják.

- A Segítő Kéz Kispesti Gondozószolgálat különböző egységei, klubjai folyamatosan nyitnak, módosulnak a kijárási és látogatási szabályok. Az idősek rövid időre már elhagyhatják a nyugdíjasházat, vendégeket fogadhatnak és csomagokat is kaphatnak. Rövid idő múlva már a nyugdíjas klubokba is mehetnek az idősebbek.

- A Kossuth téri és a wekerlei piacn megszűntek az idősávos korlátozások.
A Kossuth téri piac a veszélyhelyzet előtti rend szerint tart nyitva:
hétfő: 07:00-17:00, kedd-péntek: 06:00-18:00, szombat: 06:00-14:00.
A wekerlei piac a veszélyhelyzet előtti rend szerint tart nyitva: H: 7:00-15:00, K-Sz: 7:00-17:00, Cs:7:00-19:00, P: 6:00-17:00, Szo: 7:00-14:00, V: 7:00-12:00.

- A Polgármesteri Hivatalban, a Gazdasági Ellátó Szervezetben /GESZ/ és a Vagyonkezelő Műszaki Szervezetben /VAMÜSZ/ visszaáll a veszélyhelyzet előtti ügyfélfogadási rend.

gajda01

Kérjük a kispestieket, hogy a továbbiakban is tartsák be a higiéniás és a távolságtartási szabályokat!