HÍREK  2020. november 12.      279

A Szociális Munka Napján

A vírusjárvány miatt idén elmarad a kerületi szociális területen dolgozók közös ünnepi köszöntése is.

kezek

A kitüntetettek egy későbbi időpontban, szűk körben kapják meg az őket megillető elismeréseket, oklevelet és pénzjutalmat, és személyesen is megköszönjük nekik azt a munkát, amelyet évek, évtizedek óta kitartóan, önmagukat sem kímélve a kispesti elesettekért végeznek – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

A képviselő-testület döntése alapján a szociális gondoskodás területén végzett kiemelkedő Szociális Munkáért Elismerő Oklevelet kaphatnak a Kispesten működő szociális intézmények és a szociális tevékenységet végző közösségek alkalmazottai, illetve tagjai. Idén négyen, az ágazatban dolgozók közül részesednek majd elismerésben.

Vinczek György, a szociális területért felelős alpolgármester kérdésünkre elmondta, a Szociális Munka Napja (november 12.) 1997-óta bevezetett nemzetközileg elismert világnap, és 2017-óta az ezen a területen dolgozóknak pedig munkaszüneti nap. A járvány ideje alatt ezen a napon a munkatársak ügyeletet tartanak, de a többség otthon pihenhet. Kispesten a szociális ágazatban működő szervezetekben közel 200 szakember dolgozik főállásban, de több civilszervezet, alapítvány és egyházi szervezet segíti az önkormányzat munkáját, amelyek tevékenységét az önkormányzat is támogatja.

Idén a tavaszi járványban, és most a második hullámban is óriási erőfeszítést tett és tesz például a Magyar Vöröskereszt Kispesti Szervezete, a Misszió Alapítvány, a Gyöngyszem Alapítvány, a Kispesti Rászorultakért Megsegítéséért Alapítvány és még hosszasan lehet sorolni, hogy ki mindenki azért, hogy senki se maradjon egyedül a bajban, vagy ellátatlanul. Sajnos, ha lehet hinni az előrejelzéseknek, a járvány java még hátravan, lesz még tenni-, segítenivaló bőven az elkövetkező időszakban is – összegzi az alpolgármester.

 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.