Kispest Közbiztonsági Egyesület


1195. Bp. Városház tér 18-20.
Tóth Tibor elnök

Az egyesület célja minden olyan kezdeményezés és tevékenység végzése és támogatása, mely a kerület közbiztonsági helyzetének javítását tűzte ki feladatául, így kiemelten:  az állampolgári közérzet javítása, az egyesület által létrehozandó közösségi önkéntes védelmi szolgálat megszervezésével a hatóságok bűnmegelőzési tevékenységének támogatása, abban való részvétel annak érdekében, hogy Kispesten, valamint Budapest más kerületeiben nagyobb számban előforduló, illetve az emberek körében félelmet keltő bűncselekmények csökkenjenek. A tevékenység folytatása során a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre fektetjük, melynek középpontjában a fokozottan veszélyeztetett korosztályok, a fiatalok és az idősek állnak.