VELÜNK TÖRTÉNT...  2021. november 29.      152

Mi így várjuk a karácsonyt

A Kispesti MESE-VÁR Óvodában immár sok éves hagyomány az adventi készülődés, de nem csak a csoportokban, hanem a családokkal együtt.

A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)

Varázslatos karácsonyváró hangulatot teremtettünk most is november 26-án, melyet azzal fokoztunk, hogy november elejétől minden nap valami kevés díszítés felkerült a falra, lépcsőre, folyosóra, előtérbe, bejáratra. Az adventi barkácsdélután napján helyére tettük a fényeket, ezért aki még sötétben érkezett, úgy érezte magát, mintha mesevilágba csöppent volna. A mi helyi pedagógiai programunkban sokféle, családokat megmozgató tevékenység van, mert szeretnénk minél több közösségi élményt adni és kapni, szorosra fűzni a gyermekek–szülők–dolgozók kapcsolatát. Már nagyon vártuk ezt az eseményt, figyeltük a híreket, hogy meg lehessen tartani, ne járjunk úgy, mint már két alkalommal is. Ezen a napon minden előírást, minden egészségügyi szabályt betartottunk, az óvoda összes zegzugát kihasználtuk egy-egy kézműves tevékenység lebonyolításához, hogy minél kevesebben legyenek egy légtérben. Készítettünk csodálatos adventi koszorúkat, asztali díszeket, grincsfákat, manókat, ajtódíszeket, szalvétából mikulást, ágakból karácsonyfadíszeket. Az ügyes kezű szülők a kapott anyagokat felhasználva egyéni dísztárgyakat alkottak, a gyermekek meg boldogan vitték haza. Minden évben rendezünk ruhagyűjtést is, melyekből kedvére válogathatott most is, aki úgy érezte, hogy szüksége van rá.

Az előkészületi munkákban a kollégák szívesen vettek részt, meglátszott, kinek milyen kreatív-művészi hajlama van, mert a virágüzletek karácsonyi kínálatával vetekedett az általuk készített sok-sok ötletes és kedvcsináló alkotás.

Miért is vállaljuk azt, hogy aki reggel hat órakor nyitotta az óvodát, este hatkor még ragaszt, vág, fest, teker, masnit köt, díszít? Azért a felhőtlen boldogságért, ami a gyermekek arcán van. A visszafojtott levegő látványáért, melyet az öröm és a csodálkozás váltott ki. A szülők hálás és boldog pillantásáért. Csütörtök délután különösen benne volt a levegőben, hogy szükség van már valamiféle közösségi élményre, „a történjen már valami jó is” érzésére. Most péntek van, és ma nagyon jó volt óvodába jönni. Reggel mindenki mosolygott, jó kedvű volt, és most is érződik, hogy mindenki tartogatja magában ezt a kellemes érzést, hogy jó sokáig tartson a melegség érzete, a nyugalom és a szeretet sose múljon el közöttünk.

És végül néhány vélemény a szülőktől, a Kispesti Mese-Vár Hírek Facebook-oldalról: „Mi is nagyon jól éreztük magunkat! Köszönöm, hogy végül is megtartották, örök élmény marad! Kellemes élmény volt családunk minden tagjának! Köszönjük szépen! Jövőre is eljövünk! Köszönjük a munkájukat Mi jól éreztük magunkat.”

Büszkék vagyunk a családjainkra, hogy szeretik a mi óvodánkat, és érzik, hogy együtt mennyi szépséget tudunk a gyermekeknek adni. Én meg büszke vagyok a kollégáimra, és hogy ilyen jó csapatban dolgozhatom.

Pékné Varga Katalin
óvodavezető

 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.