Kispestiek az Erzsébet-táborokban
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány első alkalommal hirdette meg Erzsébet-programját, melynek keretén belül több ezer iskoláskorú, rászoruló gyermek nyaralhatott az ország több pontján.
A Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ sikeres pályázatainak köszönhetően két 20 fős csoportban, 40 gyermekkel vághattunk neki a vakációnak. Az Erzsébet-programban 7 és 15 év közötti fiatalok vehettek részt. Az egyik gyermekcsoport július 9-től - 14-ig a Duna partján, Fadd-Domboriban, a másik csoport pedig augusztus 20-tól 25-ig a Balaton partján, Fonyódligeten töltött el egy hetet. Mindkét tábor nagyon sok programot, szórakozási és sportolási lehetőséget biztosított az ország minden tájáról érkező gyermekek részére.
Mindkét csapat hatalmas lelkesedéssel indult neki a nyaralásnak. A tábort elfoglaló gyermekcsoportoknak rövidke bemutatkozó műsort kellett összeállítania. A kispestiek bemutatkozója mind a két táborban nagyon jól sikerült.
A szervezők mindkét táborban egész napos programokkal kötötték le a fiatalokat. Délelőttönként sportversenyek, ügyességi- és vízi vetélkedők várták a gyerekeket. A kispesti táborozók is összefogtak, és erős csapatokat alkottak, így a tábori bajnokságokon szép eredményeket értek el. A fonyódligeti tábor által szervezett Ki mit tud? elnevezésű műsoresten egy kispesti lány, Oltyán Ibolya, az Erkel Ferenc Általános Iskola tanulója elnyerte a legjobb éneknek járó díjat, illetve a kerületi gyerekek csapata két ezüstérmet és egy bronzérmet is elhozott. A fadd-dombori táborban egy kilenc éves kisfiú, Szabó Gergő Vass Lajos Általános Iskola tanulója aratott hatalmas sikert táncos bemutatójával. A futballcsapat kitartóan küzdött és mindent elkövetett a dobogós helyezés megszerzéséért. A számháború is nagy sikert aratott a gyerekek körében.
A gyerekeket a strandolás mellett elsősorban azonban a délutáni programok, az éjszakai kalandtúra és a disco vonzotta. Az esti programok alkalmával sokan szoros barátságot kötöttek a többi táborlakóval.
A résztvevők mind a szállással, mind a finom és változatos ételekkel meg voltak elégedve. Az utolsó estén a szervezők a gyerekeknek egy hatalmas bulit rendeztek, amely alkalmából a fiatalok elbúcsúzhattak a tábortól.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány hagyományt teremtő nyári Erzsébet-táborában először vehettek részt a kispesti fiatalok, de bízunk benne, hogy jövőre újra találkozhatnak a gyerekek az idén szerzett újdonsült barátokkal.
Turi Lilla családgondozó

























