„Állati” jó október
Ismét egy „állati izgalmas” októberünk volt a Kispesti Egyesített Óvodák székhelyintézményében.
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Antoine de Saint-Exupéry
Nálunk ez a hónap mindig izgalmas, mozgalmas, fontos, hiszen állatbarát óvoda vagyunk, és a nagyvilágban 1931-ben alapított állatok világnapja egy kiemelten jeles nap az életünkben. Az állatok világnapjának alapgondolata, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Az állatvédelem pedagógia az az eszköz, amelynek segítségével hétről hétre egyre közelebb hozhatjuk gyermekeinkhez a felelősségteljes gondolkodást, érzelemdúsan, játékosan, az állatok vonzó témáján keresztül.
Nézzük, hogyan is telt számunkra ez az állati jó október. Ebben az évben is csatlakoztunk az országos Állatvédelmi témahéthez, amelynek keretében sok száz intézmény szíve együtt dobban az állatokért.
Különleges vendégeket fogadtunk idén is, hiszen a Kutyával az Emberért alapítványtól érkezett hozzánk Penny kutyus, aki gazdájával a felelős állattartásról tanított minket és persze jót játszottunk, hiszen a terápiás kutyusok játékkal nevelnek minket.
Érdekes foglalkozáson vehettünk részt a Szemléletváltó Egyesület jóvoltából, hiszen látássérült trénerek jöttek hozzánk azért, hogy az ő kutyás életükbe is betekintést nyerhessünk. Ez az érzékenyítő foglalkozás a gyermekeink befogadó szemléletét is nyitogatta, hiszen a látássérült emberekkel való találkozás egy új tanulási helyzet, különleges pillanat észnek, szívnek egyaránt. Fontos programja a témahétnek már évek óta az állatorvosi rendelő meglátogatása is. Nagy köszönettel tartozunk a Csipetke Állatorvosi rendelő „gazdájának”, aki lelkesen mutatta be munkáját a gyerekeknek: megvizsgáltuk Lepke kutyust, megnéztük a rendelő eszközeinek működését. Izgalmas program gyermeknek és felnőttnek egyaránt!
Persze a kiemelt programokon kívül is akadt minden csoportban téma: állatos tudós-filmek, mesék, barkácsolás, házi tanösvény túra, sünház építése az udvaron és még sorolhatnám.
A szívhez is szólunk ebben az időszakban, hiszen az állatmenhelyek támogatásában is részt veszünk. Ebben az évben is gyűjtöttünk adományt a Hangya Közöség számára, ahonnan a leginkább rászoruló szervezetekhez eljuttatják a jószívű szülők és dolgozók felajánlásaiból érkező csomagunkat. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nagyon sok-sok szív fog össze a hívó szóra minden állatvédelmi témahetünkön.
Óvodánkban azonban az állatvédelem pedagógia nem csupán az „állatos októberben” van jelen, hanem egész évben kiemelten fordulunk az állatvédelem személyiségformáló ereje felé. Az állatvédelem ugyanis többről szól, mint az állatok jólétének biztosítása – embert nevelünk azzal, hogy a gondoskodás, a felelősség kérdéseit már ebben az életszakaszban hangsúlyozzuk. Leegyszerűsítve, ha megtanítjuk gyermekeinknek önzetlenül, felelősen szeretni az állatokat, akkor olyan nemzedéket nevelünk, aki embertársait is megtanulja tisztelni, felelősségteljesen gondolkodni az őt körülvevő világról. Vagyis nem csupán állatbarátokká válnak gyermekeink, hanem talán „emberbaráttá” is.
Ezt a már több, mint 4 éve tartó munkánkat díjazta a képviselőtestület, hiszen elsőként mi kaphattuk meg a kerületi Állatbarát díjat. Köszönjük Kispest Város képviselőtestületének elismerését és azt is, hogy a díj megalapításával hozzánk hasonlóan a felelős állattartást támogatja kerületünkben! Ez a díj minden kispesti állatbarát számára bíztatás, számunkra pedig megerősítés, hogy az út, amelyen már ötödik éve elindultunk, olyan irányba vezet, amely a jobb emberré válás útja.
„A legkevesebb, amit tehetek, hogy hangot adok azoknak, akik nem tudnak kiállni magukért.” Jane Goodall
Szombathyné Pongrácz Edit
óvodapedagógus
Kispesti Egyesített Óvodák



























