Jól sikerült a Tichy Kupa
Október 20-án, szombaton a Bozsik Stadionban került megrendezésre a Budapest Honvéd szurkolói szervezete, a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) által kiírt Tichy Kupa. Idén a KLTE vezetése változtatás mellett tette le a voksát, így nem a klubcsapatok legkisebb korosztályai, hanem a kispesti iskolák 10-11 éves tanulói voltak a résztvevők.
Az időjárás kedvezett a rendezvénynek, napsütés fogadta az eredményjelző mögötti szépen előkészített pályán a kis lurkókat. Sok gyermek most járt először a Bozsik Stadionban. A csapatok 5+1-es felállásban játszottak kézilabdakapura, nagyon komolyan vették a meccseket, szép gólokat láthattak a nézők. A kis srácok nem tudták, de nem kisebb név vezette a meccseket, mint a KLTE elnöke, az ötszörös bajnok Gyimesi László. Végül az első két helyen a Puskás iskola A és B csapata végzett, harmadik a Hungária iskola csapata lett.
A KLTE minden kis focistát ajándékkal várt, a vendéglátás mellett, egy Tichy Lajosról szóló könyvet kaptak a gyerekek. Az ünnepélyes díjkiosztás október 27-én, a Budapest Honvéd-Újpest mérkőzés szünetében lesz. Átadásra kerül a Tichy-vándorkupa, az első három csapat érmeket vehet át, de a legjobb játékos, a gólkirály és a legjobb kapus is díjat kap.
A kupa megrendezéséhez nyújtott segítségért egyesületünk köszönetet mond a Budapest Honvéd tulajdonosának, George Hemingway úrnak. És természetesen köszönjük a megjelent iskoláknak a részvételt. Jövőre még több csapatot várunk, és az első lány résztvevőket is!
a KLTE vezetése

























