VELÜNK TÖRTÉNT...  2012. november 06.      733
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Tökvájó délután volt a Közösségi Házban

A helyi tökvájó programot 2012. október 27-én rendezték a kispesti Kertvárosi Közösségi Házban.

tok 

A tökvájás programja angol eredetű. A többnyire emberi fejre emlékeztető kivájt és belül kivilágított tökfejek a gonosz szellemeket voltak hivatva elijeszteni. Maga a név - Halloween - az angolban a katolikus hagyományt idézi. A Halloween ugyanis az All Hallows Eve (Mindenszentek estéje) eltorzult formája. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy a kelta írek már Krisztus előtt az 5. században is megemlékeztek erről a napról, ugyanis a nyár náluk október 31-én ért véget. Ezt a napot Samhain-nak nevezték: ez volt a kelta újév.

 tokvajo02 

A közösségi házban a gyerekek szüleik kíséretében jöttek össze és készítették el a csodálatos lampionokat. A faragást elsősorban az anyukák végezték. Ők ügyesebbek voltak ebben a figyelmet és türelmet igénylő pepecselő munkában, bár a gyerekek is „segítettek” nekik. A gyerekeknek volt egyébként mesemondó és filmvetítés programjuk is. Elmondhatjuk, hogy mindenki jól érezte magát.

Nagy Mihály