Tanácskozott a közbiztonsági egyesület
Aktuális közbiztonsági kérdések szerepeltek a Kispest Közbiztonsági Egyesület március 7-i ülésén, amelyen nőnap alkalmából az egyesület nőtagjait is felköszöntötték.
Elsőként az éves munkaterv megvalósításának lehetőségét vitatták meg az egyesület tagjai. Fekete László javaslatot tett lakossági fórum tartására lakóközösségek számára; az ülés résztvevői ezt elfogadták, azzal a kiegészítéssel, hogy a fórumot egész Kispestre indokolt kiterjeszteni. A második napirendi pont a nyugdíjasok részére tartott rendőrségi tájékoztató volt, amelyben kiemelt szerepet kapott az idős emberek sérelmére elkövetett trükkös lopások elleni védekezés. Az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy a lehetséges civil pályázatokon részt vesz egyesületünk, azért, hogy a munkatervben megfogalmazott feladatok megvalósítását ne akadályozza a szükséges anyagi fedezet hiánya.
Tóth Tibor elnök

























