Diákolimpiai bronz a Kós gyeplabdásainak
A wekerletelepi gyeplabdások, akik egyben a Kós Károly Általános Iskola diákjai, március végén a Szent László Gimnázium tornacsarnokában megrendezett X. Országos Terem Gyeplabda Diákolimpián 3. helyezést értek el. A tavalyi 7. hely után az idei dobogós helyezés nagy sikernek számít.
Mint korábban beszámoltunk róla, a fiúk az Építők HC játékosai és az U10-es korcsoportban második helyezést érték el az Országos Bajnokságon. Herberth Pál edző elmondta, hogy nagyon tehetséges csapatról van szó. Szinte minden játékos jó tanuló és a heti két, három edzéssel alig másfél év alatt ilyen sokat fejlődtek. Amennyiben sikerül műfüves pályához jutniuk a kerületben, a további eredmények sem maradhatnak el. A csapat lelkesen edz a Deák Gimnázium tornatermében, és készül a tavaszi műfüves bajnokságra, terveik közt szerepel nevezés egy nemzetközi megmérettetésre is.
A csapat tagjai: Keleti Domonkos 4.a, Budai Csanád 4.b, Sárosi Kristóf 4.b, Sárosi Levente 4.a, Szóga Zsigmond 3.b, Márton Kristóf 4.b osztályos tanulók.
Budai Sándor


























