Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Kiállítás 10 év képeiből válogatva
Skoda Éva festőművész kispesti kiállításának megtekintésével kapcsolták össze áprilisi sétájukat az MSZOSZ Kispesti Szervezetének tagjai.
A művésznő kedvesen fogadott bennünket, örült a látogatásnak, mondta, hogy mi vagyunk a legnagyobb csoport, akik eddig meglátogatták a Galériát. Önarcképnaplója – ahogy Ő nevezi „lélekfestményei”, amelyeket 2013. január 1-től naponta készít önmagáról – kifejezi aznapi hangulatát, amelyet nap folyamán ért hatások alapján próbál meg lefesteni. Naplóját nem olvassuk, hanem nézzük, úgy fogadjuk be. A kicsi képek naponta felkerülnek a táblára. Érdekes ötlet. A művésznő közvetlensége, lelkesedése minket is magával ragadott. Örülünk, hogy láthattuk.
Medgyes Janka

























