Továbbképzés Zamárdiban
A vasutasok üdülője adott helyet az MSZOSZ-hez tartozó ágazati, területi, kerületi és régiós nyugdíjas szakszervezetek tisztségviselőinek továbbképzésére 2013. június 4–6-án Zamárdiban.
A minden igényt kielégítő hely, a szép környezet, a kényelmes elhelyezés, a figyelmes kiszolgálás, a már megszokott jó ellátás együttvéve biztosította, hogy jól érezzük magunkat, amihez adott volt még a „nagy csapat” akik a segíteni és tenni akarás elkötelezett hívei. Mint minden évben most is kiváló, tartalmas előadásokat hallhattuk. Ezeket konzultáció követte, minden kérdésünkre korrekt, őszinte válaszokat kaptunk, amit munkánk során hasznosíthatunk.
A már hagyománynak tekinthető 3 napos továbbképzés, most is sikeres, jó hangulatú, szeretetben eltöltött együttlét volt, ahol alkalom nyílt új barátságok alakulására és a régiek megerősödésére. Úgy búcsúztunk, hogy „Jövőre Veled ugyanitt!”
Medgyes Janka, a XIX. kerületi alapszervezet titkára


























