Csillagászati napon a Wekerlei Kultúrházban
A Világűr hete alkalmából immáron negyedik alkalommal került sor Táguló világ címmel csillagászati nap megrendezésére a Petur utcai kultúrházban. Idén mintegy 130 kisgyerek és őket kísérő szülő, nagyszülő volt kíváncsi a csillagos égbolt rejtelmeire.
Misztikus űrzene, plafonról csüngő színes bolygók, hatalmas csillagtérkép fogadta a látogatókat október 12-én délután a WKK már hagyományosnak tekinthető csillagászati rendezvényén. A program elsődleges célja, hogy tartalmas, változatos kikapcsolódást nyújtson a környéken és távolabb élő családoknak, és a gyerekek számára játékosan, élvezetes formában nyújtson hasznos ismereteket a távoli kozmosz világáról.
A rendezvényen most is rendkívül népszerűek voltak a kézműves foglalkozások. Volt, aki a Földet, volt, aki a Marsot vagy más bolygót festette meg sötétben foszforeszkáló, világító égitesteknek. A szomszédos teremben csillagászati totó okozott fejtörést a felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. A kevés hibát ejtők zsákbamacskát választhattak. A kisebbek a naprendszeres színezővel birkóztak meg. A csillagképekkel is ismerkedhettek a gyerekek, maguk húzták össze a bolygókat, csillagokat jelölő pontokat, és ragasztották fel a csillagokat a kék égboltra.
Sokan voltak kíváncsiak a Magyar Csillagászati Egyesület szakemberének, Molnár Péternek az interaktív előadására, melyet Mesél a Hold címmel tartott meg zsúfolásig telt terem előtt.
Amint kissé besötétedett, felállították az intézmény kertjében a Csillagászati Egyesület távcsövét, melyen keresztül mindenki megleshette a Holdat. A Föld örök kísérője pont félkaréjt mutatott, és a tiszta időben élesen láthatták a Hold felszínén található krátereket és síkságokat.
Csillagászati napot jövőre is terveznek a kultúrházban újabb programokkal tarkítva. Legközelebb Játék- és mesekönyvbörzére, valamint október végén Fergeteges szellempartira várják a látogatókat.
Wekerlei Kultúrház
























