Erzsi néni 94 éves lett
A Kispesti Nyugdíjasok és Mozgássérültek Klubja február 15-én ünnepelte legidősebb klubtagja születésnapját. Ajándékokkal és emléklappal, virágokkal leptük meg az ünnepeltet.
Kissé nehezen gyülekeztünk, hiszen szakadt a hó, ami elriasztotta az idős embereket attól, hogy utcára menjenek. Azért 38-an eljöttek, és megkezdődött az ünneplés. Először a klubtagok köszöntői hangzottak el: Aranka szép verseket mondott, amitől Erzsi néni meghatódott. Ajándékokkal és emléklappal, virágokkal leptük meg az ünnepeltet. Balkay László szolgáltatta az ünnepléshez méltó zenét.
Nemsokára megérkezett Gajda Péter polgármester, aki emléklapot és tortát hozott magával. Kedves beszéddel köszöntötte Erzsi nénit, és még sok szép vidám évet kívánt neki! Majd meggyújtotta a torta gyertyáit, közben tapsvihar közepette, közösen énekeltünk, hogy Boldog születésnapot! Végül feltálaltuk az uzsonnát, hozzá a finom narancsszörpöt és édességet.
Erzsike néni kissé zavartan pakolgatta a sok ajándékot („nem is tudom mit hová tegyek?”). Szerencsére két lánya segített a pakolásban.
Már be is esteledett és lassan de óvatosan elindult mindenki haza. Időközben még több hó esett, és a táj nagyon szép lett. Köszönjük a sorsnak, hogy ilyen szép ünneplésben lehetett részünk, azt kívánjuk, hogy még sok ilyen szép napot tölthessünk el együtt Erzsike nénivel!
Huszár Erzsébet idősügyi referens