Találkozás Erőss Zsolttal
2012. március 6-án a Kós Károly Általános Iskola diákjaként iskolatársaimmal együtt egy érdekes és tanulságos előadást láthattam. Az esemény témája a hegymászás volt; megtudhattuk (ami eddig is nyílt titok volt), hogy a hegymászók élete koránt sem biztonságos és veszélytelen; aki pedig ezt a legjobb módon tudta szemléltetni, nem más, mint Erőss Zsolt.

Számos érdekes dologgal ismerkedhettünk meg: bepillantást nyerhettünk az expedíciók „szabályaiba”, a felszerelések használatába és magába a hegymászók életébe is. Erőss Zsolt előadását egy videó kísérte, ami időrendi sorrendben vázolta fel a hegymászó eddigi eredményeit, és természetesen kitért 2010-es balesetére is, amire szintén részletesen rávilágított. Pozitív élmény volt azonban az, hogy az előadásban először a sport rejtelmeibe kalauzolt el bennünket, s csak később mondta el, miként tudta ezeket átélni a baleset után. Sokat mesélt jó, valamint rossz élményeiről is, sőt még abba is beavatott mindnyájunkat, hogy mik a tervei a közlejövőben a hegymászást illetően. Megmutatta nekünk, valamint el is magyarázta, hogyan is zajlik le nagyjából egy hegymászás: akár több hónapot is fent töltenek egy adott csúcson, valamint napi négy-nyolc órát szoktak mászni. Ezenkívül elmondta, hogy általában mit esznek odafönt, illetve hogyan oldják meg a tisztálkodást. Ezekben a pillanatokban a videóban látott felvételek is részt vettek a „mesélésben”, követve Erőss Zsolt beszámolóját. Miután vége lett az előadás „első részének”, nekünk gyerekeknek nyílt alkalmunk arra, hogy kérdéseket tegyünk fel az iskola vendégének. Erőss Zsolt igyekezett mindenre válaszolni, így a kíváncsiskodókat is teljes mértékben kielégítette. Ám mindezek mellett ő is várt tőlünk pár választ; ha valamelyikünk helyesen válaszolt egy a hegymászással kapcsolatban feltett kérdésére, egy képeslapot kapott ajándékba. A Kós iskolában sok kép kelt el, ugyanis a tanulók legtöbbször jó választ adtak.
Az egész országban ismert hegymászó látogatása nagyon hasznosnak bizonyult valamennyiünk számára: olyasvalamibe tekinthettünk bele, ami nem mindennap tárul elénk, ráadásul egy igen tapasztalt személy által. Jó volt hallgatni Erőss Zsolt előadását, mert tiszteletre méltó az, amit eddig elért, no meg az is, hogy a súlyos balesetének következményei ellenére is még mindig azt csinálja, amit szeret. És persze azokat az élményeket, amikben neki eddig része volt, nem lehet se unalmasnak, se hétköznapi nevezni.
Kovács Dóra
Kós Károly Általános Iskola 8.a osztályos tanuló

























