Dragománnal a könyvtárban
Családias hangulatú, vidám beszélgetésnek lehettek részesei azok, akik eljöttek 2015. december 17-én a kispesti Üllői úti könyvtárba.
Dragomán György írót láttuk vendégül, akitől sok mindent megtudhattunk életéről, munkáiról. Mesélt marosvásárhelyi gyerekkoráról, a márciuskáról, a Fehér király című könyvéből készülő filmről. Megtudhattuk, hogy első regénye 16 évig készült, szélsőséges véleménye van a hazai oktatás állapotáról, s azt is, hogyan lett a fiából fordító, milyen az élet a balatonfüredi Fordítóházban.
Dr. Cserhalmi Zsuzsanna egyetemi adjunktussal folytatott beszélgetése után a közönség kérdéseire is szívesen válaszolt az író. A kérdések után a megjelentek között kisorsoltuk az író eddig megjelent négy műve közül egy-egy példányt, amit dedikáltathattak is a találkozó végén a résztvevők.
Popovics Beatrix
(Fotó: Varga Lilla)