Egy gitárművész üzenete
Rontó Attila gitárművész volt a Talentum Klub meghívott vendége január 15-én a Kispesti Kaszinóban.

A Romák Felzárkóztatásáért Egyesület nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a művész rengeteg elfoglaltsága mellett elfogadta meghívásunkat. Küldetésünknek érezzük, hogy megismertessünk a kispestiekkel olyan szakmailag és emberileg hiteles személyeket, akik életükkel, becsületességükkel, hitükkel és szakmai tudásukkal nagymértékben hozzájárulnak a roma integrációhoz, és követendő példákká válhatnak. Attila éppen egy ilyen ember. Alázatos, szerény és őszinte, mély Isten hite által meghitt békesség árad személyiségéből. A négygyerekes családapa elmondása szerint a keresztény hit gyakorlása nagyon meghatározó a család életében.
Rontó Attila számos hazai és nemzetközi sikerei közül arra a legbüszkébb, hogy Robi Lakatos zenekarában játszhatott hosszú ideig, és a New York-i Carnegie hall-ban is felléphetett. Attila nem csupán előadóművészként, hanem zeneszerzőként is jeleskedik, sok szerzeménye bibliai témára íródott, és ezzel a keresztény könnyűzene kiemelkedő alakjává vált.
Előadása végén megkérdeztük, hogy mit üzenne a fiataloknak, idősebbeknek és a jelenlevőknek. Az üzenet így hangzott: „ A fiatalok tanuljanak, legyenek szorgalmasak, és becsüljék meg a szüleiket, illetve mindazt a támogatást, amit tőlük kapnak. Az idősebbek és mindenki, szeressétek a családotokat és egymást, ápoljátok a kapcsolatokat.”
Felemelő érzés volt hallgatni Attila gitárjátékát és előadását. Köszönjük Rontó Attilának!
Mohácsi Vilmosné

























