VELÜNK TÖRTÉNT...  2016. január 22.      1,180
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szépíró bolyaisok

A Bolyai iskola két 7. osztályos diákja, Jakab Alexandra és Lippai Csenge is szép sikert ért el országos szépírói pályázatokon.

Jakab Alexandra, 7. osztályos tanulónk országos pályázaton vett részt, és különdíjas lett. A Kamasz-panasz pályázatra olyan írásokat vártak, amelyek a kamaszok gondjait, lelki nehézségeit emelik át szavakba, mondatokba, és fogalmazásaikban mutatnak kiutat, remélnek megoldást. Az eredményhirdetést a Thália Színház mellett, a volt Mikroszkóp Színpadon tartották meg.  A pályázat határainkon túli magyarokat is érintett, voltak versenyzők Sepsiszentgyörgyről, Zilahról, de az ország távoli zugaiból is. A verseny a Mesekő Alapítvány és a Móra Kiadó összefogásában szerveződött, egyrészt Janikovszky Éva 90. születésnapjára emlékezve, másrészt mentálhigiénés, prevenciós céllal, hogy a kamaszok bátran merjék kifejezni az érzéseiket, illetve azokra a kamaszokra gondolva, akik nem családban nőnek föl, hanem állami gondozásban.

Az esemény fővédnöke Csányi Sándor, színművész olvasott válogatott monológ részleteket, Janikovszky Éva fia is szólt pár vicces szót az ifjúsághoz, egy állami gondozott fiú szavalta el a Tiszta szívvel-t, és szólt arról, hogy mennyire jó lenne, ha a fiatalok meg tudnák becsülni a családjukat, nyilván kölcsönösen…, és két táncprodukció is volt az online és offline életről.  Tanítványunk rövid interjút is adott az m1 riporterének. Végül a szervezők arra kérték a pályázókat, hogy a mindenki számára készült hamubasült pogácsa mellett, kifelé vegyenek egy-egy gyertyát, ami jelképezi a fényt a lelkükben, amit érdemes megosztani, továbbadni. Az volt a kérésük, hogy otthon mindenki készítsen képet magáról az égő gyertyával, és küldjék be a közös címre.

Másik szépírói siker Lippai Csenge, 7. osztályos diákunké. Országos versírói pályázatra jelentkezett, érzékeny, szép megfogalmazású versével 3. helyezést ért el. Verse kötetben megjelent. Mindkettőjüknek gratulálunk.

Röhrig Éva igazgató, Kispesti Bolyai János Általános Iskola