VELÜNK TÖRTÉNT...  2016. április 13.      1,426
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Siker az Amatőr Zenés Színházak országos seregszemléjén

A kispesti Mágnes Színház részt vett a jubileumi XX. Scherzo Fesztiválon, ahol az ország különböző pontjairól érkezett amatőr zenés színházak mutatkoznak be.

Siker az Amatőr Zenés Színházak országos seregszemléjén
A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

A 16 nevezett produkció közül tíznek volt lehetősége, hogy bemutatkozzon a zsűri előtt, így a mi Valahol Európában? című előadásunknak is.

Április 9-én, szombaton 10.00 órakor léptünk színpadra, és óriási sikerünk volt. Igaz, minden fellépő a maximumot nyújtotta, és együtt tudtuk megvalósítani a csodát, melynek „eredménye” az lett, hogy a nézők többsége könnyeit törölgetve hagyta el a színháztermet.

Nagyon sok szinte már profi produkciót nézhettünk végig addig, míg el nem következett az eredményhirdetés ideje. Minden várakozásunkat felülmúlta az elért siker. A diákzsűritől az első, a szakmai zsűritől a 3. helyet (ami nagy szó, hiszen felnőtt csoportokkal versenyeztünk) kaptuk meg. A legszebb pillanat díját Tassonyi Balázs nyerte meg, a legjobb gyerekszereplő Cynolter Dorottya lett, aki a főszereplő Kuksit játszotta a darabban.

Most első alkalommal a szakmai zsűri minősítette is az előadásokat: a Mágnes Színház ARANY minősítést kapott.

Kiss Ágnes 

magnes-arany