Tavaszköszöntő programok a Wekerlei Kultúrházban
Március utolsó napján, szombaton egész napos rendezvénnyel várták a tavaszt a Petur utcai intézményben.
Délelőtt Hímes szokások címmel izgalmas húsvéti forgatagon vettek részt a családok. Amíg az épületben hagyományos technikával díszítették a tojásokat, és vessző alapú tavaszi ajtódíszeket készítettek a gyerekek, felnőttek, addig kint a kertben kedves, szelíd nyuszikat simogathattak az állatbarátok, valamint 30 elrejtett piros tojást keresgélhettek a gyerekek. A megtaláló jutalomban részesült, a piros tojást is megtarthatta. A kertben még egy női fejeket ábrázoló installáció is állt, melyre szódás szifonnal lőhettek célba a vállalkozó szellemű gyerekek és apukák. A rendezvény alatt locsolóvers-börzét is tartottak, ahol a bátrabbak elmondták az általuk ismert versikéket, cserébe egy másik locsolóverset és apró ajándékot kaptak.
Délután 15 órától megtelt a ház szebbnél szebb iparművészeti, kézműipari tárgyakkal. A Wekerlei Társaskör Egyesület által hagyományosan télen és tavasszal megrendezett kézműves vásárnak harmadik alkalommal adott helyet a Wekerlei Kultúrház. Egyedi és különleges dísztárgyakra, kiegészítőkre és húsvéti díszekre tehettek szert az érdeklődök. Az egyedi tervezésű textiltermékek, horgolt díszek és kézzel hímzett asztalterítők mellett megtalálható volt több kerámiaműves alkotása, egyedi üvegékszereket és tűzzománc képeket, gyöngyből fűzött ékszereket, színes húsvéti dekorációs elemeket kínáltak, de akár házi készítésű, különféle ízesítésű karamellkrémeket is vásárolhattak a látogatók.
Wekerlei Kultúrház


























