KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2021. június 14.

2021 - Szilágyi István

szilagyi istvan Szilágyi Istvánt hivatásos polgári védelmi alezredesként ismerhetik sokan Kispesten. Nyugállományba vonulása előtt polgári védelmi parancsnokként, majd a kirendeltség vezetőjeként dolgozott a kerületben. Hivatásos szakmai pályafutása alatt számos árvízvédelmi beavatkozásnál, épületkárosodásnál, a lakosság életét veszélyeztető, károsító műszaki beavatkozásnál teljesített szolgálatot irányító parancsnokként. Kiegyensúlyozott katonaember, kiszámítható, szakmaiságára büszke és elhivatott. Akik vele dolgoztak tudják, a legnehezebb pillanatokban is képes megőrizni nyugalmát, emberségét, határozott és következetes. Nyugdíjasként az önkormányzat testvérvárosi referenseként dolgozik, szervezi a testvérvárosi kapcsolatokat és a nemzetközi diákcsereprogramokat. 2014. novemberében az isztambuli Pendik, Kispest testvérvárosa, és a kerület közötti nemzetközi kapcsolatokban végzett munkájának elismeréseként Pendik díszpolgárának választotta. Nevéhez fűződik számos korábbi, élményekkel teli katasztrófavédelmi verseny és biciklis gyermektábor megrendezése is. 2002-ben munkásságát Kispestért Díjjal ismerte el az önkormányzat. Ugyanebben az évben a dunai árvízi védekezésben tanúsított kiemelkedő helytállásért a belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott neki. A 2020-as SARS-Covid-19 járvány idején, a Kispesti Operatív Törzs tagjaként is kivette a részét az önkormányzati védekezési feladatok megszervezésesében, támogatva a Polgármesteri Hivatal járványügyi feladatainak elvégzését. Szakmai munkásságát a hivatásszeretet, a segítségre szorulók iránti felelősségérzet, és a minden apró részletre való odafigyelés jellemzi.