KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. április 26.

2001 - Medgyes Lászlóné

(1928 - 2020)

medgyes-laszloneSzületése óta Kispesten él. 1949-ben, a Tanítóképző elvégzését követően, a BELSPED Nemzeti Vállalatnál beosztott, majd vezetői munkaköröket töltött be. Már ekkor elkötelezte magát a dolgozók érdekképviselete, a szakszervezeti munka mellett. Ennek is köszönhető, hogy 1970-ben már a 14 000 fős Volán Vállalat függetlenített szakszervezeti munkatársaként, s nem sokkal később megválasztott vállalati szakszervezeti titkárként végezte munkáját. 1985-ös nyugdíjba vonulását követően, a számtalan elismerés birtokában sem adta fel hivatását. 1991-től a Kispesti Nyugdíjasok Egyesületének, egy évvel később az MSZOSZ XIX. kerületi Területi és Nyugdíjas Alapszervezet titkáraként tevékenykedik. Az egyedül élők, az idős emberek számára teremtett közösségi lét, és a törődés soha nem látott mértékben vonzotta a kispesti nyugdíjasokat. Az általa irányított szervezet esélyt és lehetőséget teremtett az örömszerzésre és a szolidaritás nyújtotta biztonságára. Medgyes Lászlóné érdekvédelmi és szervező munkájának köszönhetően e 100 fős civil szervezet taglétszáma 1300-ra növekszik. Az Idősekért Alapítvány kuratóriumának elnökeként, s az Önkormányzat képviselő-testületének és Szociális Bizottságának tagjaként is az idős kispesti polgárok, apáink és anyáink érdekében dolgozik. A Kispesti nyugdíjas mozgalom megalapításával és megszervezésével múlhatatlan érdemeket szerzett.