KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. május 04.

2005 - Bárdy György

(1921 -

bardy-gyorgyA kispesti Szegfű utcai elemi iskolában, majd a Deák Ferenc Reálgimnáziumban folytatta tanulmányait. Tizenhat éves korában amatőr színjátszóként kezdte pályafutását. Először a Kispesti Református Ifjúsági Egyesület színjátszó csoportjában szerepelt. Várkonyi Zoltán fedezte fel, aki - miután a református templom udvarán látta őt Kozolányi: Földindulás című drámájában – 1945-ben leszerződtette az általa vezetett Művész Színházhoz. Játszott a Madách Színházban, a Nemzetiben, majd Kecskeméten a Katona József Színházban. 1964-től a Vígszínház társulatának tagja volt.
Férfias megjelenése, karakteresen recsegő baritonja, markáns arcvonásai mintegy predesztinálják intrikus és csábító szerepekre, de jellegzetes, fanyar humorát egyénien kamatoztatja a legváltozatosabb műfajokban is. Már első filmszerepében emlékezetes, mint a Valahol Európában (1947) kegyetlenkedő szolgabírója. A tettes ismeretlen című fájdalmasan szép Ranódy-filmben (1957) először zavarta meg nőcsábász sármjával nemcsak a filmbeli gyönyörű kamaszlányt, hanem az összes kamaszkorú lánynézőt, majd egészen más típusú, érzéketlen csábítóként dúlja szét a szegény, beteg Ferenc életét a Ház a sziklák alatt-ban (1958). Várkonyi szuperprodukciója, az Egri csillagok (1968) nyomán egy ország azonosítja vele Jumurdzsák figuráját, gesztusait, nézését. A hetvenes évek felszaporodó groteszkjeiben sorra megcsillogtathatta sokoldalú, szatirikus adottságait. Ő Ozorai, a nagy machinátor az Illatos út a semmibe című filmben, bárfőnök a Ripacsokban, minden hájjal megkent udvarmester, Pomponius a Bob hercegben. Legutóbbi szerepeit Palásthy Györgytől kapta. Remekel A Retúrban (1996): hamis aranyláncokkal üzletelő, lecsúszott, nőbolond hajléktalant játszik, míg a Szalmabábuk lázadásában (2000) bábmerev lényt, a helytartót.
Művészetének elismertségét számos kitüntetése is jelzi: Jászai Mari-díj (1958), érdemes művész (1983), kiváló művész (2000), életműdíj (34. Filmszemle, 2003.), a Magyar Köztársaság Zászlórendje, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje.
Egy interjúban így nyilatkozott: Drága Kispestem, az én bölcsőm, mely csodálatos emlékekkel él szívemben.