KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. április 24.

1991 - Győri Ottmár

(1867 - 1946)

gyori-ottmar1867. október 29-én született Győrött. Pozsonyban szerzett erdőmérnöki diplomát. Tehetsége hamar megmutatkozott, 1899-ben segédmérnök, majd egy év múlva már magyar királyi kataszteri mérnökké lépett elő. Moson város felkérésére a szabályozatlan területek felmérését végezte, mellyel komoly elismerést szerzett. Később a Fogarasi-havasokban határ kiigazításokkal bízták meg. Igen nehéz körülmények közt élt családjával  a szélsőséges domborzati és éghajlati viszonyok közt. Munkája elismeréséül az elsők közt választotta be Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter a mintaértékű munkás telep építésének vezetésére. Berlinben tanulmányozta a korszerű városrendezést, úthálózatok tervezését, épületcsoportosítást. Mint főmérnök készítette el a kiviteli terveket, felügyelte a telepen az építkezést, megtervezte az utcahálózatot. Felkérést kapott a tér megtervezésére is, de végül Kós Károly tervét fogadták el. A rendeltetésszerű használat feltételeinek megteremtésére, karbantartásra, a telep csinosítására, a lakások, üzletek bérbeadására stb. Gondnokságot hoztak létre, melynek vezetője lett. Megtervezhette a telepen élők mindennapi szükségleteit kielégítő kiskereskedelmi hálózatot, piacot, pékséget, tejcsarnokot, vendéglőt, szabóságot stb. Az elemi iskolák helyi felügyeletét az iskolai gondnokság látta el, elnöki tisztét Győri Ottmár telepgondnok, miniszteri tanácsos tölti be. Odaadással, hittel támogatja a tanítóságot, népoktatást, a telep kulturális fejlődését.

1919-ben elveszti állását. A Pénzügyminisztérium földmérési ügyosztályán helyezik el. Alapító tagja a Mérnöki Kamarának. 1946. október 5-én tüdőgyulladás vet véget életének.