PROGRAMOK KISPESTEN  2013. május 31.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat – Klubprogramok - 2013. június

Az Idősek Klubjaiban hétköznapokon 8-16 óra között társaságot, barátokat, közösségi programokat találhatnak a kispesti idősek, de pihenésükről, tisztálkodásukról, ruházatuk tisztításáról, ebédjükről is gondoskodunk. Újságok, könyvek, kártya- és társasjátékok, TV, rádió, videó segíti a szabadidő eltöltését, emellett egészségügyi felvilágosító programokat, ünnepségeket, kirándulásokat, mozi-, színház- és múzeumlátogatásokat szervezünk, és segítünk hivatalos ügyek intézésében is.

nyugdijasklub

Rendszeresen igénybe vehető programunk a mentálhigiénés-és szociális tanácsadás, valamint a frissítő torna. Kézműves foglalkozásainkon ezer apró kreatív ötletet, és segítséget kaphat ajándéktárgyak készítéséhez is!
A nappali ellátás igénybevétele az Ön jövedelmétől függően naponta 0-100 forint közötti jelképes összeg. Szeretettel várjuk klubjainkban minden kedves érdeklődő kispesti lakost!


JÚNIUS – SZENT IVÁN HAVA – NYÁRELŐ HAVA – NAPISTEN HAVA
2013. június havi programjaink

Minden szakmai egységünkben ugyanabban az időpontban szervezett program:

2013. június 21. 13.00 A zene ünnepe
Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. A zene ünnepét 1982-ben tartották meg először Franciaországban. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én.


Wekerle Gondozási Központ 1192 Bp., Corvin krt. 32.
Megközelíthetősége: A Határ úti Metrótól a 42-es villamossal, tel.: 282-98-28
„Senior tornaklub”
Szabadtéri sportgépek használata minden nyitvatartási napon 8.00-16.00-ig lehetséges.

2013. június 3. 10.00-11.30 - A fokhagyma jótékony hatásai - életmód tanácsok, praktikák, ötletek felhasználására

2013. június 4. 13.00-14.30 - „Hozz egy verset!” - Kedves verseinkből felolvasás.

2013. június 10. 9.00-11.30 - „Memory” - Szellemi frissesség megtartása céljából memória és koncentrációt fejlsztő közösségi játékok

2013. június 12. 12.30 - 13.30 - „Hangolódjunk a vitaminokra!” - Receptverseny nyári vitaminsalátákból

2013. június 25. 13.00-14.00 - Biokert rendezése, mozgás a szabadban


Kertvárosi Gondozási Központ 1196 Bp., Kossuth Lajos u. 202.
Megközelíthetősége: 68-as autóbusszal, vagy 194-es autóbusszal, tel.:357-99-01

2013. június 3. 9.00-11.00 - Egészségmegőrző nyílt nap - Vérnyomásmérés, vércukor ellenőrzés, tanácsadás, felvilágosítás, prevenció

2013. június 4. 10.00-11.00 - „Pozitív hírek klubja” - Minden résztvevő megoszt egy jó hírt a társaival

2013. június 12. 10.30-11.00 - „100 éves a Széchenyi Fürdő” hasznos tanácsok a gyógyvizekről, felhasználási területekről, fürdés, gyógyvízfogyasztásról

2013. június 17. 9.00-11.00 - Egészségmegőrző nyílt nap

2013. június 24. 12.30-13.30 - Weöres Sándor születésnapjára emlékezünk

2013. június 27. 12.30-13.30 - A cukorbetegek világnapja alkalmából prevenciós előadás, vezetett beszélgetés a cukorbetegség rizikófaktorairól


Lila Akác Gondozási Központ 1191 Bp., Ady Endre u. 110.
Megközelíthetősége: A Határ úttól : 42-es , 68-as, 48-as, 51-es busz, tel.:282-96-51

2013. június 4. Básti Lajos nap - 10.00-től az Abigél c. film vetítése, 13.00-14.00 Básti Lajos életéről, szerelmeiről felolvasás, beszélgetés

2013. június 7. 13.00-14.00 - Szent Medárd püspökre emlékezünk, népi megfigyelések ismertetése, felelevenítése

2013. június 12. - Mit tudsz a nevedről? Társasjáték, kultúrtörténeti ismeretek bővítése.

2013. június 14. 12.30-14.00 - Bánk Bán c. film vetítése DVD-ről

2013. június 24. 13.00-14.00 - Nyári napforduló, Szent Iván napja


Őszirózsa Gondozási Központ 1193 Bp., Táncsics Mihály u 7.
Megközelíthetősége: Kőbánya-Kispest Metró állomáshoz gyalog kb. 12 perc, a Határ úti Metrótól a 50-es villamos 5. megállója, rövid sétával, tel.:281-16-21

Segítő Kéz Tánckör páros héten csütörtökön 14.00-16.00 az Őszirózsa Gondozási Központban

2013. június 4. 14.00-15.00 - Kézműves foglalkozás- díszpárnahuzat készítés foltvarrás (foltmozaik, patchwork) technikával

2013. június 7. 11.00-11.30 - Klubtorna

2013. június 7. 14.00-15.00 - Ismerjük Meg Hazánkat! - Békés megye bemutatkozása

2013. június 13. 14.00-15.00 - „Kinek a nevéhez fűződik?” - Ismeretterjesztő, memória javító strukturált beszélgetés a Magyar Feltalálók Napja alkalmából

2013. június 2. 10.00 órától - „Életmód Klub”


Zöld Diófa Gondozási Központ 1195 Bp., József Attila u. 77 .
Megközelíthetősége: A Határ úti Metrótól a 50-es villamos 4. megállója, rövid sétával, tel.:282-22-90

2013. június 4. 10.00-11.00 - Kertbarátok Klubja - Konyhakert növényeink közös gondozása, mozgás a friss levegőn

2013. június 5. 9.00-10.00 - Nosztalgia reggeli, kártyaklub - Kihelyezett klubprogram a Batthyány Nyugdíjasházban

2013. június 6. 14.00- 15.30 - Filmklub-meglepetés műsorral

2013. június 7. 14.00-15.00 - „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell”-egészségmegőrző torna, izmok átmozgatása könnyű gyakorlatokkal

2013. június 11. 14.00-15.00 - „Egy kis földrajz tőlünk, nekünk” - Klubtagjaink bemutatják szülőfalujukat, városukat csoportvezető segítségével, virtuális séta

2013. június 12. 13.30-15.00 - Segítő Kéz Zenei Klub Kívánságműsora


Csillagok Napközi Otthona 1193 Bp., Táncsics Mihály u. 7.
Megközelíthetősége: Kőbánya-Kispest Metró állomáshoz gyalog kb. 12 perc, a Határ úti Metrótól a 50-es villamos 5. megállója, rövid sétával, tel.: 280-47-97

2013. június 10. 9.30-10.00 - A Híd ünnepe alkalmából Budapest hídjait bemutatjuk, beszélgetünk a híd szerepéről az életünkben

2013. június 13. 9.30-10.00 - Virtuális főzőtanfolyam

2013. június 17. 14.00-15.00 - Népzenét hallgatunk, énekelünk, táncolunk az udvaron - Vidám táncos-zenés délután

2013. június 20. 14.00-15.00 - Csoportos, eszközös, zenés nagycsoportos torna az udvaron

2013. június 26. 9.30-10.00 - A Határőrség napján beszélgetünk az országhatárokról, hogyan lehet utazni egyik országból a másikba? Milyen országokat ismerünk? Strukturált beszélgetés.

2013. június 28. 14.00-15.00 - Nemzetközi Duna Nap - A Duna folyónk nagyságáról, élővilágáról beszélünk