HÍREK  2014. március 28.      3,588
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Természettudományos bázis lesz a Deák laborja

Bár már néhány hete folyik a tanítás a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium vadonatúj természettudományos laborjában, a hivatalos átadóra csütörtökön került sor. A gimnázium az Öveges program keretében mintegy 300 millió forintos Európai Uniós támogatást nyert természettudományos oktatás-fejlesztésre, laborépítésre. (forrás: www.gajdapeter.hu)

Természettudományos bázis lesz a Deák laborja
A képre kattintva galéria nyílik. (21 kép)

A pályázatról, annak körülményeiről és mindazokról a nehézségekről és örömteli eseményekről, amelyek végigkísérték az intézményt, míg elkészült a szinte minden igényt kielégítő természettudományos műhely, a gimnázium igazgatója, Fencz Györgyné adott rövid tájékoztatást a rendezvényen résztvevőknek, köztük Gajda Péter polgármesternek, Kiss Anna jegyzőnek, Kovács Bencének, a kerületi kormányhivatal vezetőjének, Tóthné Szabó Éva, Vinczek György és Ékes Gábor alpolgármestereknek, Tarnai Richárd, Hiller István és Földesi Gyula országgyűlési képviselőknek, Kudett Gyulánénak, a KLIK tankerületi igazgatójának, valamint a kerületi képviselő-testület megjelent tagjainak.

Kispest polgármestere beszédében utalt arra, hogy nem ez az egyetlen uniós forrásból megvalósult fejlesztés a kerületben, az előző kormányzati ciklusban is csaknem 2 milliárd forint uniós forrás érkezett a kispestiekhez. Köszöntőjében hozzátette, 300 millió forint sok pénz, de az építkezés során gyakran volt szükség az önkormányzat segítségére is, hiszen, hogy méltóképpen ünnepelhesse az iskola a labor átadását, frissen festették ki a tornatermet, és nyáron felújították a gimnázium lépcsőházát is. Gajda Péter záró gondolatában hangsúlyozta, az uniónak nemcsak a pénze kell, hanem fontos, hogy mindenki tudja és érezze, Magyarország Európához, elsősorban pedig Nyugat-Európához tartozik.

Tarnai Richárd személyes élményeit elevenítette fel a programadó Öveges József professzor munkásságával kapcsolatban, hiszen abban a gimnáziumban folytatta tanulmányait, amelyben a híres természettudós is kísérletezett. Bár mint elmesélte, sem a kémia, sem pedig a fizika nem tartozott gyerekként a kedvenc tantárgyai közé.

A természettudományos labor vezetője, Fehér Ildikó Katalin pedig arról beszélt, hogy milyen labort is kaptak most a kispesti általános és középiskolások. Az új laboratórium 36 diák egyidejű oktatására alkalmas, de kettéoszthatósága révén két csoport számára is lehet órát tartani. A laborprojekt célja az volt, hogy egy modern technológiával felszerelt, a korszerű pedagógiai szemléltetés igényeinek megfelelő fizika-kémia-biológia szaktantárgyak oktatását segítő iskolai laboratórium alakuljon ki, amely több iskola tanulóit és szaktanáraikat képes fogadni, és mindemellett speciális szaktudást garantáló képzések lebonyolítására is alkalmas.

A későbbiekben a természettudományos tantárgyakat oktató tanárok többféle módszertani képzésen vehetnek majd részt, mert a projekt keretében tananyagfejlesztésre, szaktanári segédletek elkészítésére, tanulói munkafüzetek fejlesztésére és digitális napló kialakítására is sor kerül.

A projekt keretében 12 partneriskolával kötött együttműködési megállapodást a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium, így az iskola olyan természettudományos bázis lesz a dél-pesti régióban, ahol a környező iskolák diákjai is rendszeresen megfordulhatnak.