Intézményi tankert kialakítása
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi célok megvalósítására a 2012. évben.

A pályázat célja:
Kispest oktatási és nevelési intézményeinek kertjében intézményi tankert létrehozásának támogatása; a városi gyerekek megismertetése a magyar kertkultúra hagyományain belül a hazai bogyósgyümölcs-fajtákkal, gondozásukkal, ezáltal ösztönzésük szűkebb és tágabb környezetük ápolására, védelmére, fejlesztésére.
Pályázat kiírója:
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága
Kategóriák:
1. kerületi iskolák,
2. kerületi óvodák, egyéb oktatási és nevelési intézmények.
A pályázat tartalma, elbírálás szempontjai:
Olyan pályaműveket várunk, melyek a pályázat céljaival megegyezően, tudatos környezetépítéssel egy tankert létrehozását tűzik ki célul, lehetővé teszik a gyerekek számára a hazai bogyósgyümölcs-fajták termesztésével kapcsolatos közvetlen tapasztalatok szerzését, mellyel elősegítik egy környezetbarát gondolkodásmódú, kertkultúrát megszerető generáció kinevelését, mely felismeri felelősségét környezete, és ezáltal saját jövője alakításában.
A tankert kialakításához csak hazai, ehető termésű, bogyósgyümölcs-termő növények telepítésével lehet pályázni (pld. ribiszke, som, eper, egres, málna, szeder, naspolya, mogyoró stb.). A szúrós növények tervezésekor figyelembe kell venni, hogy azok a balesetveszély megelőzése miatt a gyerekek szabad mozgásterétől jól elkülöníthető helyre kerüljenek.
A pályaművek elbírálásánál előnyt jelent, ha minél több gyermek tud részt vállalni a kert tervezésében, kialakításában és gondozásában, és ha a kertkultúra az adott oktatási, nevelési intézmény tantervében vagy programjában szerepel, vagy annak beépítése tervbe van véve.
A pályázatoknak tartalmaznia kell:
- a célkitűzések részletes kifejtését,
- a tankert megvalósításának tervét,
- a célkitűzések megvalósításához szükséges feladatokat és azok ütemezését,
- a tankert egy éves gondozási tervét,
- a feladatok mellé rendelt előzetes költségbecslést.
Pályázat formai követelményei:
A pályázatokat nyomtatott formában, A4-es oldalakon, minimum 2 oldal, maximum 5 oldal terjedelemben, mellékletekkel együtt (rajzok és/vagy tervek) kell benyújtani.
Pályázat benyújtása:
A pályázatokat írásban kell benyújtani 2012. szeptember 28-ig a Zöldprogram Irodán a Környezetvédelmi Bizottság titkáránál ('B' épület III. emelet 96-os szoba).
Pályázatok elbírálása:
A beérkezett pályázatokat a Környezetvédelmi Bizottság 2012. év október havi rendes ülésén a Bizottság bírálja el és dönt a megvalósítás támogatásáról.
Amennyiben a pályaműveknek a megjelölt határidőn túl érkeznek be, vagy nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek, azokat a Bizottság nem értékeli.
Amennyiben a pályázó adott évben háromnál több önkormányzati pályázatot nyújt be, akkor a 142/1997. (II.18.) ökt. Határozat (g) pontja alapján kizárásra kerül.
A bírálat során a Bizottság a befogadott pályázatokat a tartalom erősségének megfelelően rangsorolja.
A pályázatok támogatása:
A pályázók a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig, a rangsorolásuk szerinti sorrendben támogatásban részesülnek, melynek pályázatonkénti összegéről a Környezetvédelmi Bizottság – a beérkezett és támogatásra érdemes pályaművek számának figyelembevételével – dönt.
A támogatást a támogatott pályázók szabadgyökerű, vagy konténeres növényanyag formájában kapják.
A pályázók a kapott növényeket a pályázatban foglaltak megvalósítására használhatják fel.
A növények átadására kiértesítést követően kerül sor.
A megvalósult tankertekről a támogatott pályázónak 2013. május 31.-ig fotóval ellátott min. 1 oldalas beszámolót kell az Önkormányzat mint Támogató felé benyújtania. A Támogató jogosult a megvalósítás helyszíni ellenőrzésére is.

























