6:3 - Emlékezés az Aranycsapatra
Nagyszabású rendezvénnyel készül a nevezetes magyar-angol futballmeccs 60. évfordulójának megünneplésére a Wekerlei Kultúrház. A november 23-án 15 órakor kezdődő és 18 óráig tartó rendezvényre gyerekeket és felnőtteket egyaránt várnak.

Az 1953-as meccs évfordulójának alkalmából már pénteken elkezdődnek az események a kerületben. Az önkormányzat Humánszolgáltatási Irodájának szervezésében kerületi kispályás focibajnokságot rendeznek a Puskás Ferenc Általános Iskolában a kerület 5. és 6. osztályos tanulóinak részvételével. Az ünnepélyes díjátadásra 23-án, szombaton, a kultúrházban kerül sor. Ekkor nyitják meg Puskás Ferenc és társai címmel Kristóf Lajos szobrász-fotóriporter fotókiállítását. Majd focitörténelmi érdekességekkel ismerkedhetnek a látogatók. Többek között Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja és a Budapest Honvéd SE elnökségi tagja tart izgalmas előadást arról, hogy mit tettek a kispestiek a 6:3-ért. Az előadás után Mennyit tudsz a fociról? címmel totót is kitölthetnek a gyerekek és felnőttek, értékes nyereményekért. A kultúrházban csocsózásra is lehetőség nyílik, valamint levetítik a nevezetes meccsről szóló filmet is. A program egyik támogatója a Budapest Honvéd Futball Club.
A részvétel ingyenes!
WKK
























