Az 1944-ben haláltáborokba hurcolt zsidó áldozatokra emlékeztek kedden délután. A hőségriadó miatt az eseményt nem a temetőben és a vasútállomáson, hanem a Városháza dísztermében rendezték meg. 1944. június 30-án több mint háromezer zsidó és cigány származású embert deportáltak Kispestről németországi haláltáborokba. Kispest Önkormányzata gyásznappá nyilvánította június 30-át. A megemlékezést az önkormányzat, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (ROMFEL) és Jung Tamás szervezte.
Losó Györgyné Melinda, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke elmondta: egyesületünk már 12 éve aktívan részt vesz, szervezi ezeket a megemlékezéseket. Ezidáig együtt tartottuk a zsidó és a roma holokauszt áldozatainak emlékére szervezett megemlékezést, de a helytörténeti kutatások során megtudtuk, hogy a cigányokat novemberben gyűjtötték össze, ezért úgy döntöttünk, hogy abban a hónapban megemlékezünk a roma holokauszt áldozatairól is – tette hozzá. Losó Györgyné Melinda megemlítette a 2024-ben elhunyt Szonderik Gyulát, a kispesti MEASZ vezetőjét. 9 éves gyerekként szemtanúja volt, amikor 1944. június 30-án több mint háromezer zsidót, köztük osztálytársait és barátait, marhavagonokba lökdöstek a csendőrök a kispesti vasútállomáson. Losó Melinda kiemelte, hogy 2025-ben újra felavatták a Kispesti Új temető izraelita parcellájában található mártír-emléktáblát, melyet Kósa Lendvai Judit és családja saját erejéből újított meg.
A folytatásban Hercz Dániel rabbi gyászbeszédét hallgathatták meg a résztvevők. „Az életben maradt családtagok, utódok és közösségek számára ez a tragédia, szeretteik ily módon történő elvesztése, és az ebből fakadó fájdalom leírhatatlan. Nehéz szavakat találni és még nehezebb a miértre választ találni. A kabbala tanítása szerint világunkban általában egyensúly uralkodik. A fény és a sötétség, a jó és a gonosz erői egyaránt jelen vannak, a sötétség egyetlen célja van, hogy átalakuljon, és fénnyé váljon. A második világháború alatt hatalmas sötétség szabadult el a világban és egy sor, hidegvérrel megtervezett esemény, amelynek gátlástalan pusztítása példátlan. Ha hagyjuk, hogy ez a sötétség elnyeljen minket, úgy mi is szenvedni fogunk. De nem kell megadni magunkat. Megvan a képességünk, bármilyen nehéz is legyen, hogy visszavágjunk. Hogy a hamvakból újjáépítsük magunkat, közösségeinket, emberi kapcsolatainkat, és a sötétségből fényt teremtsünk. Dönthetünk úgy is, hogy válaszul az elkövetett borzalmak ellenére is, jótetteket hajtunk végre és kedvességet cselekszünk. A judaizmus hozzáállása magához a tragédiához mindig is kettős volt. Egyrészt gyászolunk, hiszen egyetlen egy ember sem tudja figyelmen kívül hagyni azt a szörnyű és hatalmas fájdalmat, amely oly sokunkat érint. Ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy a gyász teljesen leuralja az életünket. A tragédiára és az általa okozott fájdalomra valamiféle végtelen erőforrásként kell tekintenünk, és a pusztítás után maradt spirituális és szellemi értelemben vett hamut az újjáépítés eszközeként kell használni. Nem engedhetjük, hogy az az ideológia, amely el akart pusztítani minket és más embertársainkat is, sikerrel járjon azáltal, hogy a bánatunk megbénít bennünket” – fogalmazott beszédében a rabbi. Majd Fekete Dániel kántor az elhunytak emlékére elmondta a kaddis imát.
Vinczek György alpolgármester beszédében hangsúlyozta: büszke vagyok arra, hogy helyi kiadványokat, emlékhelyeket, emléktáblákat avathattunk közösen a témában az elmúlt években. Az alpolgármester felidézte azt, hogy az önkormányzat 2009-ben, többek között Szonderik Gyula javaslatára nyilvánította gyásznappá június 30-át.
A folytatásban Jung Péter órásmester idézte fel családja történetét. Nagyapja, Jung József órás, ékszerész előbb segédként dolgozott, majd saját üzletet nyitott az Üllői úton. Négy gyermeke született, közülük két fia megörökölte a mesterségeket is, egyikük ékszerész, a másik órás lett. Jung József halála után ők vitték tovább az üzletet, de jött a háború. A munkaszolgálatról hazatérő Jung Ferenc, Jung Péter édesapja, a semmiből építette fel a vállalkozást, amit aztán az 1950-es években államosítottak. Jung Péter gyermekként a szülei műhelyében töltötte minden idejét, 28 éves koráig Kispesten élt.
Ezt követően amatőr helytörténészek idézték fel az 1944. június 29-én és 30-án történt eseményeket (Frank Gabriella, Trencsényi Borbála, Pálóczi Zoltán).
Majd Vinczek György alpolgármester olvasta fel Iványi Miklós, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészének levelét, aki nem tudott részt vett az eseményen. „A megemlékezésnek ezen része a vasútállomáson hangzott volna el. Az állomás egy olyan szimbólum, ami az elbocsátás és a visszavárás helyszíne lehet. 82 évvel ezelőtt családok búcsúztak itt egymástól, abban a reményben, hogy hamarosan újra találkoznak. Sokak számára ez a peron lett az utolsó közös emlék, a vonatok elindultak, de a hazatérés elmaradt. Ma azért állunk itt, hogy kimondjuk azoknak a nevét, akiknek a nevét el akarták törölni. Az a gondolat gyötör bennünket, hogy a mi felelősségünk. Még akkor is, ha nem éltünk akkor. Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk azokra, akiktől nemcsak az életet, hanem a jövőt, a családot, az otthont is elrabolták. (…) A szívünkben nincsen helye ordas eszméknek. Ez a mi felelősségünk is, amíg emlékezünk rájuk, amíg továbbadjuk történetüket, amíg nevüket tisztelettel kimondjuk, addig nem győzhet a feledés, nem ülhet felettünk tort a gonosz. A megemlékezés nem csupán a múltról szól, hanem a jelenről is. Erről az elhatározásról, hogy az emberi méltóságot minden helyzetben megvédjük, akárkiről legyen is szó.”
A megemlékezésen továbbá részt vett Varga Attila alpolgármester és Teknős Ferenc önkormányzati képviselő. Közreműködött: Sárközi Kleo József klarinétos, Nagy Tibor hegedűművész.
Az eseményt követően a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy az eredeti helyszíneken is csendes főhajtással emlékezzenek az áldozatokra.
