HÍREK  2026. július 16.      167

Gálával ért véget a diákcsereprogram

A hagyományoknak megfelelően a gyermekdelegációk gálaműsorával ért véget a huszonegyedik testvérvárosi diákcsereprogram csütörtök délután a KMO-ban. A gyerekek és kísérőik pénteken már elindulnak hazafelé.

Gálával ért véget a diákcsereprogram
A képre kattintva galéria nyílik. (23 kép)

Mint arról már beszámoltunk június 11-én érkeztek Kispestre az idei testvérvárosi csereprogram résztvevői, akik a Városházán kezdték az ismerkedést, ahol Paróczai Anikó, a nemzetközi ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte őket. Érkezett delegáció Kispestre Pendikből (Törökország), Smolyanból (Bulgária), Zomborból (Szerbia) és Vrbovecből (Horvátország), csoportonként 6-6 gyerek és 2-2 felnőtt kísérő.

Bernát Péter, a Polgármesteri Kabinet Iroda irodavezetője, a diákcsereprogram koordinátora kérdésünkre elmondta: remek társaság érkezett idén a testvérvárosokból. Az együtt töltött néhány nap kiváló hangulatban telt, a delegációk aktívan vettek részt minden nekik szervezett programon. A kispesti városnézés részeként megtekintették az új helyre költözött és megszépült Helytörténeti Gyűjtemény kiállításait, ellátogattak a Vámház körúti Központi Vásárcsarnokba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Fővárosi Nagycirkuszba és a Tropicariumba is. A látottakat esténként közös játékos kvízvetélkedők formájában elevenítették fel. A testvérvárosi csoportok külön kiemelték a programok közül a Fővárosi Nagycirkuszban látott műsort. Reményeik szerint hosszú időre szóló barátságok is születtek a delegációk tagjai között. A testvérvárosi csoportok érkezését megelőzően kispesti diákok jártak a négy testvérvárosban, külföldi táborozásuk is jól sikerült. Az eseményre meghívást kaptak a Bolyai iskolások, akik idén már jártak csereprogramon Horvátországban, de ez alkalommal, ha csak néhány órára is, de találkozhattak ottani barátaikkal – mondta.

Csütörtök délután a csoportok egymás után városaik, országaik, kultúrájuk rövid, 10-10 perces bemutatásával készültek. A Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosai pedig fergeteges kalotaszegi csárdással kápráztatták el a vendégeket. A program végén a delegációk tagjai külön dallal és nagy tapssal köszöntötték a magyar táborvezetés számukra legkedvesebb tagját, Balogh Miklós pedagógust.

A gálaműsoron a nemzetiségi önkormányzatok vezetői, Tütünkov-Hrisztov Jordán (bolgár), Rusz Boriszláv (szerb) mellett jelen voltak Paróczai Anikó, Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek, Teknős Ferenc és Domokos Gábor önkormányzati képviselők.