HÍREK  2012. április 20.      1,504
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Bölcsődék Napját ünnepelték

Szakmai napot rendezett az Egyesített Bölcsődék intézménye a Bölcsődék Napja alkalmából ma a KMO Művelődési Házban.

A Bölcsődék Napját ünnepelték
A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Megnyitójában Brinza Istvánné, az Egyesített Bölcsődék vezetője elmondta: második alkalommal ünneplik Kispesten a Bölcsődék Napját. Április 21-ét 2010-ben tette a bölcsődék ünnepévé a szociális és munkaügyi miniszter, emlékezve arra, hogy a Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott első magyar bölcsőde 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit Budapesten.

Köszöntőjében a polgármester kiemelte: Kispest hat bölcsődéjében több mint 440 kisgyermek kap magas színvonalú ellátást. Gajda Péter arról beszélt, hogy 2012 a változások éve az önkormányzatok életében. Az általános iskolák működtetésére utalva elmondta, az önkormányzati törvény változásával olyan feladatok kerülnek el az önkormányzatoktól, amelyeket eddig magas színvonalon láttak el a helyhatóságok. Azt is elmondta, hogy már 2011-ben is kevesebb forrásból tudott gazdálkodni Kispest, és ezt megérezték a közalkalmazottak és a köztisztviselők is. A jó hírek között Gajda Péter megemlítette, hogy a bölcsődei és óvodai ellátás a jövőben is az önkormányzat feladata marad. Egyben ígérte, a bölcsődei ellátást hátrányosan érintő változást – például térítési díj bevezetését – nem tervez bevezetni az önkormányzat. Nem tudjuk terhelni a kispestieket – fogalmazott a polgármester. Elmondta azt is, hogy a bölcsődei férőhelyek bővítésére pályázatot nyújtott be az önkormányzat.

A rendezvényen Becsei Antal Attiláné, a Csillagfény Bölcsőde kisgyermeknevelője a polgármestertől és Mihály Andrástól, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnökétől vehetett át elismerő oklevelet kimagasló szakmai munkájáért. Barkaszi Lajosnénak, a Gyöngyszem Bölcsőde kisgyermeknevelője a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kispesti tagozatának oklevelét és ajándékát vehette át Brinza Istvánnétól.

A szakmai napon szó volt a gyerekkori nátha szövődményeiről, a mese erejéről és fontosságáról és a legkisebbek művészeti neveléséről is. A kulturális programot zeneművek, versek és táncelőadások színesítették. A napot bábelőadás zárta gyermekek számára.

http://www.youtube.com/watch?v=8Loaen-s7Rc