Vasárnap ünnepelte 12. születésnapját a Kincses Sziget, a kispesti gyerek zsibi a Városháza előtti téren. Az osztrák mintára Kispesten „meghonosított”, országosan is egyedülálló programot köszöntötte Gajda Péter polgármester is.
A kezdetek óta felnőtt már egy generáció a Kincses Sziget akkori eladói közül, ők ma már nagykorúak, nem árulhatnak, hiszen a programot középiskolás kor végéig ajánljuk. De szerencsére mindig jönnek, jelentkeznek újabb és újabb árusok. A rendezvényt megszerették a kispesti családok, a gyerekek is szívesen jönnek, a novemberi rendezvényünkre is már csak várólistán lehet asztalt foglalni, ha valaki árusítani szeretne – mondta Banai Teréz, az önkormányzat munkatársa, aki évek óta szervezője, házigazdája ezeknek a vasárnap délelőttöknek.
A látszólag oly egyszerű rendezvény sok ember közös munkája, hiszen a berendezésbe a Közpark és a GESZ munkatársai is segítenek, de program biztonságáért évek óta, a gyerekek kedvence, Tóth Ferenc felel, aki ha kell biztonsági őr, ha kell Mikulásruhába bújik, vagy kalóznak öltözik. A program meghatározott szabályok között zajlik, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy a szülők nem árulhatnak, csak és kizárólag segíthetnek a gyerekeknek, felügyelhetik őket, hiszen a rendezvénynek az a célja, hogy a gyerekek maguk birkózzanak meg a feladattal, tanuljanak meg valamilyen terméket eladni, a pénzzel bánni, annak értékét megbecsülni – mesélte Banai Teréz. A csupán árusításnak tűnő program komoly környezetvédelmi és fogyasztási szokásokat tanító tartalmat is hordoz, hiszen a gyerekek itt megérezhetik, hogy amit ők lomnak gondolnak, az másoknak még értéket jelenthet. De arra is nevel, hogy ha nem boltban, ismeretlentől vásárolunk, akkor másfajta kötődésem is lehet a vett tárgyhoz vagy akár az eladóhoz, és viszont – tette hozzá.
Minden alkalmon szokott lenni valamilyen meglepetésprogram, így volt ez most is: itt volt Békéscsabáról a régi ismerős kézművescsapat, a Bábika, valamint ajánlotta kisgyermekeknek szóló készség- és tanulásfejlesztő foglalkozásait 4-12 éveseknek az Edukido Kispest is, akik ez alkalommal felajánlottak három kisgyereknek egy-egy alkalomra szóló részvételi jegyet valamelyik foglalkozásukra. Az Edukidoval pedig hamarosan találkozhatunk kerületi iskolai bemutatókon, de lesznek majd alkalmak óvodásoknak is – tudtuk meg Rácz Fatimától, az élményalapú program gazdájától.



























